2022 szeptember 10

Mivel az előrejelzés továbbra is tartós, nagy meleget jósol, túrát legközelebb szeptemberben szervezünk. A nagy meleg nem alkalmas természet járásra. 
Javasolt túra: Gura Diham. 
További részletek az ismert telefonszámon. 
 
A múltkori, augusztus 17-én szervezett túrával kapcsolatban: Szent István királyra  emlékeztünk. Az új kenyér is az ünnepélyhez fűződik.  
Az államalapító Szent István király emléktúra, kerékpárral. Brassó várai, templomai műemlék épületei megtekintése.  
Nem tudjuk azt, hogy Brassó ezer évvel ezelőtt létezett-e ? Létezett, viszont támadások érték: tatárok, törökök. Földrengések, tűzvész, járványok pusztítottak. A leírások szerint egy 8000 lakosú város volt. Hogy akkor hogy nézhetett ki  város, nincs fogalmunk.    
Augusztus 20-kán, Szent István király napján a BTE nevében koszorúzással emlékezünk meg. Az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán lévő Széchenyi emlékműnél. 
Az emlékmű alatt szögek voltak. Ahova fel lehetett akasztani a koszorúkat.  Ezeket a szögeket eltávolították, ezért a koszorúk a földre kerültek. Köszönjük ezt a nemesi gesztust a szervezőknek.   
fotó galériában, Brassó műemlékeiről emlékezünk meg. Egy párat említve: a Fellegvár, a félkör alakú Fehér torony, a négyszög alakú fekete torony, a Cenk alatti Kerek-bástya, várfal – vár-tornyok, Takács-bástya, Katalin kapu.  A felvonó bejáratánál lévő makett a Brassóvia- vára látható. Bővebben, Brassó műemlék épületeit, honlapunkon: “Brassó hajdanában és ma.” Cím alatt láthatunk.    
                                       ISTEN  ÉLTESSEN, MAGYARORSZÁG !       
 A fotó galériában, Brassó tornyait és egy pár műemlék épületet láthatunk.