Monthly Archives: August 2014

2014 augusztus 23 és 26

emlekmu-malnasfurdon-1954

 

23-án, szombaton Málnásfürdőre kirándulunk. Málnásfürdőn megnézzük a Seprősi Czárán harangot, amelyen ez a felírat olvasható: “A villámokat szétoszlatom, a felhőket szétszaggatom. Az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom”. Megkeressük a borvíz forrásokat, majd a piros kereszt jelzésen a Tölgyesre kirándulunk, útközben gombászni fogunk. Málnásfürdőről sok szép kirándulási lehetőségünk van.Autóval megyünk, amelyre iratkozni kell a 0368 418 901 telefonszámon. Találkozunk 8 órakor a Hermán-úti Cec-bankkal szemben.

Túravezető:  Szotyory Mária

26-án, kedden táborozni megyünk Lemhényben. A tavalyi táborrózást folytassuk.
A következő útvonalakat javasoljuk: lemhényi-kereszt-emlékmű, Nemere, Nagy Sándor csúcs, kőgombák, Nagy Nemere. Veres-patak völgye, Almás-vára, Bereck, Ojtozi-szoros: Rakóczi-vár, Honvéd-kő, Vár-kútja, Rés-barlangok, Erzsébet királyné emlékmű stb.
A táborozásra a tavalyi táborozókat várjuk.
Emlékezzünk SEPRŐSI CZÁRÁN GYULÁRA a Nyugati hegyek nagy feltárójára születésének 167-ik évfordulójának az alkalmából. (1847 – 1906)
Az Erdélyi Gyopár 1997 3-ik száma, Czárán Gyula emlékszám. Az emlékszám részletesen közli Czárán Gyula tevékenységeit. Ebből a számból közlünk mi is részleteket, mert ennél jobb közleményeket nem találtunk.
Ajtay Ferenc írása, amely a Romániai Magyar Szó-ban jelent meg 1992-ben.

2014 augusztus 16 és 20

Szombaton, augusztus 16.-án Babarunkáról a Dudajkő és a Teszla útvonalon kirándulunk. A Babarunka patak mellett indulunk el a piros háromszög jelzésen, útközben érintjük a vízesést is. Túraidő: 3-4 óra, szintemelkedés 500 m.  Autóval megyünk, amelyre iratkozni kell a 0368/418.901. telefonszámon. Autóval lehet csatlakozni, amit be kell jelenteni az említett telefonszámon.
Találkozás: 8 órakor a hermáni úton a benzinkútnál.
Szerdán, 20-án a Perkőre kirándulunk a Szt. István ünnepélyre. Az ünnepély után Bálványos fürdőre megyünk és a piros háromszög jelzésen a Buffogó-láphoz kirándulunk.
Túraidő: kb. 1,5 óra, szintemelkedés csekély.
Mindkét túrán a vezető: Piszár Károly
Emlékezzünk Benedek Sándorra , a hajdani BTE és az 1991-ben alakult EKE tagra. (1922 -2001) születésének a 92-ik évfordulóján.  Barátja Vass László, az Erdélyi Gyopár 2001 2-ik számában egy szép megemlékezésben méltassa Benedek Sándort, az alábbi sorokban olvashassuk  Vass László írását:
Továbbá megemlékezzünk  Apáthy Gézáról, költő, újságíró és tanár. (1943 – 1976) születésének a 71-ik évfordulója alkalmából.
A Brassói Lapok 2006 október 13-án megjelent számában, volt osztálytársa Gál István szép megemlékezésben méltassa munkásságát, amit az alábbi sorokban olvashatunk:
Apáthy Géza Sírhelye:
2006 folyamán, október 18.-án a Brassói Turista Egyesület keretén Sips Lajos nyugdíjas magyar-román szakos tanár szervezett nagy sikerű Apáthy estélyt a Baiulescu-házban.
A múltheti kirándulásunkon  a Gyimes- vidékén, a vasúti völgyhidakról és  a Karakó-völgyhídról készült fényképeket a fotó galériában nézhessük meg.
“ERDÉLY” 1906 3-4 számában, K. Fodor János írását,  Képek a gyimesi vasút mentéről. Című írásának a fénymásolatát olvashassuk.

2014 augusztus 9

2014 augusztus 9.-én, szombaton a Gyimesbe kirándulunk. A nagy állomásról a 4 óra 30 perckor induló vonattal megyünk, Csíkszeredába átszállunk a gyimesi vonatra mely egy pár perc után érkezik a mi vonatunk után. A vonatról   Gyimesfelsőlaknál (Lunca de Sus) szálunk le – Csíkszeredától  50 km. Miután leszálltunk a vonatról megkezdjük utunkat visszafelé, kb. 8 km-t megyünk a Lóvészi állomásig. Útközben láthassuk a Tartos-hídat, majd a Bánya-völgy hidat, tovább haladva  a Görbe-patak mellett elérjük a Lóvészi  alagutat. Az alagut hossza 1200 m. Az alagút fölött szekérút vezet, ezen megyünk mi is tovább. A lóvészi állomás következik, majd a Ladok völgyhíd. A mi célunk a Karakó-viadukt. Ez a legnagyobb és a legszebb híd. Ezeknek a hidaknak a nagy része fel volt robbantva. Haza valamelyik délutáni vonattal jövünk Lóvészről.
Rossz idő esetén a túrát szerdára halasszuk.
Túravezető: Szotyory György
A múlt heti maroshévizi túránkról a képeket a Fotó galériába lehet megnézni.