10 éves a BTE

Vagy inkább 88 éves? De, az is lehet, hogy 122 éves!

 2005 november 3-án, Brassóban egy törvényes, önálló, magyar  turista egyesület alakult a BRASSÓI TURISTA  EGYESÜLET. Alapítója: Szotyory György  műszaki tervező.

A 2005-ben, megalapított turista egyesületnek, előzményei vannak, mégpedig sok évre visszamenőleg. Hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk arra az időszakra, amikor Erdélyben magyar világ volt. Röviden, szükségesnek tartjuk, hogy felemlítsük a múltat, azt a múltat, amikor Brassóban megindultak a turista mozgalmak.

1880-ban, Nagyszebenben a szászok megalapítják a:   Siebenbürgischer Karpathen Vereint   ( SKV ), Mit jelent ez ? Majd 1881-ben, ennek brassói osztálya alakult meg. Magyarra fordítva: Erdélyi Kárpát Egyesület ( EKE ). Ezt azért hangsúlyoztuk ki, mert a szász Erdélyi Kárpát Egyesület miatt jött létre, 1927-ben a: Brassói Turista Egyesület.

1891-ban, a kolozsváriak is elhatározták, hogy turista egyesületet alapítsanak:
Erdélyi   Kárpát Egyesület néven.

Nem veszik figyelemben, hogy ez a név már foglalt. Elgondolkoztató az a tény, hogy az akkori magyar hatalom, hogyan fogadta el a hasonnevű egyesületet, hiszen a szász SKV magyarul EKE,  magyarul is kellett szerepeljen a bejegyzésnél. Úgy látszik, hogy ez nem okozott akkor zavart, a zavar a Trianon után jött.

1893-ban, megalakult a brassói EKE osztály. Elnök: Gombos F. Albin.

1907-ben, Halász Gyulát válasszák meg a brassói EKE elnökének. Halász Gyula a Trianonig elnökölte a brassói EKE egyesületet. Ekkor következet be a nagy baj, az új állam hatalomnál, újra be kellett jegyeztetni minden egyesületet. Az új államhatalom   nem ismerte el az EKE jogi személyiségét a szász SKV – EKE miatt.

A brassói EKÉ-nek egy új nevet kellett adni, találni,  hogy elkülönüljön az SKV-től, hogy a törvényben, most már a román törvényben betudják iktatni. Nagy kérdés lehetett, hogy milyen nevet adjanak a brassói EKÉ-nek, ami tulajdonképpen egy brassói egyesület volt Kézenfekvő lehetett az a gondolat, hogy akkor legyen Brassói Turista Egyesület. Nem tudjuk, hogy helyes-e az elgondolkodásunk.  Elgondolásunkat viszont igazolja az a tény, hogy Halász Gyula EKE elnök 1927-ben a brassói EKÉ-t

Brassói Turista Egyesület néven jegyeztette be. Működését november 3-án kezdi el, elnök továbbra is Halász Gyula. Tulajdonképpen, nem történt semmi más, csak egy név csere, figyelemre méltó az, hogy a fiók osztályból egy önálló egyesület alakult. Az eltelt évek folyamán bebizonyosodott, hogy sokkal többet tudtak alkotni, mint amikor fiók osztály voltak. A beiratkozások száma a háromszorosára emelkedett.

Tulajdonképpen minden Brassóban működő turista egyesület, nem más mint:
Brassói Turista Egyesület! A brassói magyar turistáknak jól jött az, hogy nem lehetett beiktatni az  EKÉ-t, önálló egyesületet akartak, nem akartak többet fiók osztály lenni, hiszen ha Kolozsvár tudott turista egyesületet alapítani, akkor a brassóiak mért ne tudtak volna ?  De ha akarták is volna az EKÉ-t a román hatalomnál bejegyezni, nem lett volna lehetséges, mivel az EKE Kolozsváron még nem létezett, rá két évre, 1929-ben alakult meg, működését viszont 1930-ban kezdte el.   Ekkorra a Nagykőhavason a BTE már  felavatta   a turista szállót.

1948 után az összes brassói turista egyesületet megszüntették, vagyonukat elkobozták, az ONT vette át,  a tagok szétszóródtak. Csak a szászokat nem tudták megtörni, ők tovább illegálisan folytatták turisztikai tevékenységüket.

  1. Az újra kezdés.
  2. Stéger  József  a Brassói Lapok újságírója,  nagy sikerű turista egyesületet alapított Brassóban. Kár, hogy nem jegyezték be. Ha nem is volt bejegyezve, de Brassóban mégiscsak ez volt az első magyar turista egyesület, 1989 után. Sokáig lehetett hallani, hogy a hajdani „ENCIÁN” Turista Egyesületet akarják feléleszteni. Hosszú ideig az újságban „ENCIÁN” túraként szerepelt. Nem, tudjuk, hogy kik akadályozták az „ENCIÁN” törvényesítését.   Miután  Stéger József  Magyarországra telepedik ki az „ENCIÁN” elhalványult. Az egyesület vezetését Jánó Rezső vette át..   Az egyesület a mai napig  sikeresen működik. BL- néven.

1991 tavaszán, Kolozsváron újraalakul az EKE, még ebben az évben Nagy Béla megalapítja ennek a brassói fiókosztályát. Az egyesületet nem jegyzik be a törvényszéken, ami nagy hiba volt. Ezért az egyesületet úgy szaggatták szét, ahogy akarták.

1995-ben, Nagy Béla kitelepedett Magyarországra, elnöknek Kovács Attilát választották meg.  Alelnök: Papp Anna.

  1. A Tömös- völgyében megszervezték a IV. EKE Országos Vándortábort.
  2. Kovács Attila ketté szakítja a brassói EKÉ-t és törvényesen megalapította a a brassói EKÉ-ből a négyfalusi EKÉ-t. A  brassói EKÉ-ben, Jezsek Kálmánt választották  elnöknek. Alelnök: Szotyory György. A brassói EKE törvényesítése elmarad, mivel a jogtanácsos ellenezte, nagy hiba volt.

1998 áprilisában elhunyt Jezsek Kálmán. Elnök ideiglenesen : Szotyory Györgyöt, majd véglegesen Soós Gábort választották  meg elnöknek.  Szotyory György azért nem vállalta az elnökséget, mert a kirándulásokon állandó viták voltak, megmaradt alelnöknek. A viták  tovább folytatódtak.

2000 június 10-én, a bácsfalusi EKE a következő felhívást tette közzé:

„ÉPÍTSÜK  FEL KÖZÖSEN  A NAGYKŐ-HAVASI  MENEDÉKHÁZAT.”

          Megkezdődtek a munkatúrák sorozata. A brassói EKE 32 munkatúrát szervezett.

          2002 A brassói EKE újabb szétverése. Kb. 15 személy kivált az EKÉ-ből és elszigetelten szervezték túráikat, a szervezett EKE túrákon, nem vesznek részt egy túrán sem, viszont év végén megjelennek az évzárókon, EKE rendezvényeken, farsangon  és az EKE vezetőségét csúfolják. Nézzük meg a kis filmet.

Szotyory György a brassói EKE alelnöke, többször is szorgalmazta, hogy törvényesíteni kellene az EKÉ-t, azért is mert az OVT is erre figyelmeztetett. Ezt a lépést az egyesület jogtanácsostól vártuk el. Ő viszont hallani sem akart róla, kijelentette egy kirándulás alkalmával : Nem kell egyesület, székház, tagságdíj, a lényeg az, hogy kiránduljunk.

2004 május 16-án, vasárnap avatták fől az új EKE turistaházat a Nagykőhavason. A rossz idő ellenére mintegy 50-en mentek fől az avatási ünnepélyre.

2004 őszén, két dologról kezdtek vitatkozni. Vissza kellene  szerezni a hajdani EKE vagyonát és az EKÉ-t törvényesíteni kellene. Orosz József, második alelnök  kutatni kezdte a brassói irattárban a hajdani EKE vagyonát. Nagy örömmel jelenti, hogy talált egy csomó mindent. Képzeljük, a brassói EKE nem törvényes, ennek ellenére a törvényszéktől kérik a hajdani EKE vagyonát. A törvényszék beidézte az EKE vezetőségét, elnököt, jogtanácsost és a titkárnőt. Tudatják velük, hogy az nem a magyar brassói EKE vagyona, hanem a szász SKV – EKE  vagyona. Ráeszméltek – felébredtek, hogy 1927-ben a brassói EKÉ-t Brassói Turista Egyesület ( BTE ) néven jegyezték be ! Itt van az EKE vagyona, tehát ha kell az EKE vagyona, akkor  BT-Egyesületet kell törvényesíteni.. Két tábor született, az egyik az EKÉ-t, a másik BTÉ-t akarta bejegyezni.

2005 tavaszán, a BTE pártiak kezdtek vissza lépni, az   EKE elnöke is, aki a fő indítéka volt a BTE bejegyzésének. Egy harmadik megoldást talált: Lemondott a brassói EKE elnöki tisztségéről.  Igaz, hogy többször is leakart mondani, de a tisztújító gyűléseken senki nem akart semmiféle tisztséget  vállalni.  Az EKE pártiak közül senki-se vállalta az EKE elnöki tisztséget. Elriasztotta őket  az, hogy valamelyik egyesületet be kell jegyeztesse a törvényszéken és ráadásul  székhelyet is kell biztosítson. Ez túl nagy követelmény volt. Végül Szotyory György vállalta el az  EKE elnöki tisztséget.

A tisztújító gyűlésen, Szotyory Györgyöt 100% megszavazták EKE elnöknek.

Más senkit nem javasoltak,  senki nem akarta vállalni az EKE elnökségét, bejegyzését.

Az új elnök, hallott a hajdani BTE-ről, de nem volt kimondottan BTE párti.  Ezért szavazást szervezett. Döntse el a többség, hogy mit akar.

A trianoni EKE kudarc emlékeztette az elnököt arra, hogy a szászok most is jelen vannak Brassóban és a szász EKE is megint létezik. Kellett számolni megint egy esetleges összeütközéssel. Szükségesnek tartotta, hogy jó volna tárgyalni a szász SKV – EKE elnökével.

Az elnök felkereste a szász SKV – EKE  elnökét és azt kérdezte: Zavarja-e az, hogy a magyar  EKE és a szász SKV  neve románra fordítva  megegyezik? A kérdésre kérdéssel a felelt: Be vannak-e jegyezve a törvényszéken? A magyar elnök felelete: Még nincs bejegyezve, de be akarjuk jegyeztetni. A szász elnök felelete: Addig amíg nincs bejegyezve nem, de azután igen. Mi is be akarjuk jegyeztetni  egyesületünket.
Nem vitás, hiszen tudjuk, a szászoké az elsőbbség.
A brassói EKE elnökének döntése e kellemetlen beszélgetés után: ha a szavazásnál az  EKE jön ki, sajnálattal, de azonnal lemond az elnöki tisztségről. Ere nem került sor, mert  a tagok  98% a BT-Egyesületre szavazott . Mivel a szászok nem sietek, hogy bejegyeztessék az egyesületüket, rosszul jártak. 2006-ban Brassóban egy új zászló alatt alakult új brassói EKE nevű egyesületet azonnal bejegyezik. Erre a szászok valószínű nem számítottak.

Miért kapott olyan nagyszámú szavazást a BTE ? Nem azért, mert olyan nagyon szimpatizálva lett  volna, meg akartak szabadulni attól a tagságdíjtól, amit a kolozsvári nem hivatalosan, az Országos Vezető Tanácsnak kellett fizetni, ami nem volt olyan kis összeg. A befolyt tagságdíjnak kb. a 20 %-a.  Ezt a tagságdíjat a brassói EKE fiókosztály, 15 éven keresztül rendesen fizette, ezért a pénzért az osztály nem kapott semmit ! Emiatt a gyűléseken rendszeres zúgolódás volt. Többször elhangzott, hogy ez meddig fog  menni, lépjünk ki az OVT-ből.

2005 november 3-án, megalakult Brassóban a második  önálló, magyar
Brassói Turista Egyesület.
 (Tudjuk, az első 1927-ben, alakult meg).

          A Brassói Turista Egyesület megalakulására, senki magyar ajkú nem gratulált! Gratulációt csak a törvényszék román alkalmazottaitól kaptunk és nagyon kedvesek voltak, kedvesen  mosolyogtak és sok sikert kívántak.
          Alapító elnök: Szotyory György.
          Megalakult a Vezető Tanács
          A Vezető Tanács tagjai: Alelnökök: Piszár Károly és Gál Takó Lajos
         Titkárnő: Szotyory Mária
         Cenzor: Bányai Árpád Csaba

Az EKE párti  ellenzék mindent megtett, hogy a BT-Egyesület ne tudjon létrejönni,  egy olyan fortélyos ravaszsággal akarták az egyesület törvényesítését megakadályozni, amiről jobb nem beszélni.

2006 január 6. A BT-Egyesület beiktatására összehívtuk az első BTE gyűlést. Nem várt dolog történt. Az EKE párti ellenzék is eljött a beiktató gyűlésre, és megkísérelték, hogy botrányt okozzanak az alig megalakult  BTE Vezető Tanácsának.  Azzal vádaskodtak, hogy becsaptuk és félrevezettük őket.

Az EKE pártiaknak az volt az óhajuk, hogy a BTE bejegyzésénél tüntessük fel, hogy a hajdani Brassói Turista Egyesületnek jogutódja ! Ezt a  jogfolytonosságot a törvény nem ismerte el.  A visszadobott kérelmünket újra kellett írjuk és kiiktassuk ezt a jogfolytonosságot. Hiába magyaráztuk, hogy ez törvény ellenes, nem akarták elhinni. A 78 évre megalakult hasonnevű BT-Egyesület vezetősége semmivel sem tudta volna bizonyítani a jogfolytonosságot, hiszen élő személyi kapcsolat már nem létezett. A hajdani EKE – BTE „vagyon,” ami turista házakból és ugrósáncokból állott, mind leégett – elpusztultak. A jogfolytonosság kimaradása miatt rágalmaztak meg azzal, hogy becsaptuk és félrevezettük őket, továbbá azzal is megvoltunk kritizálva, hogyha  nem ismerték  el a jogfolytonosságot, akkor miért alapítottuk meg a BTE egyesületet ?  Elfelejtették, hogy a többség a BTE alapítására szavazott. A BTE nem kellett nekik, csak az esetleges vagyona. Ezek alapították meg 2006-ba, a brassói EKÉ-t.   Ez a incidens máig tartó gyűlöletet okozott a EKE és a BTE között.

A zavargások ellenére, felolvastuk a Szervezeti Szabályzatot, amit Sipos Lajos román és magyar szakos tanár lefordított magyarra. Bemutattuk a BTE zászlót, a BTE jelvényt és az EKE emlékére készült EKE – BTE jelvényt.

Szotyory György akkor követte el a legnagyobb hibát, amikor nem ismerte fel, hogy milyen embereknek akart egyesületet alapítani, a kirándulásokon folyt vitákból, veszekedésekből nem tanult.  2005-ben nem kellett volna elvállalnia a brassói EKE elnökségét.  A BTE egyesületet  három személlyel  meg tudta volna alapítani. Új tagokkal, kihagyva a veszekedős személyeket, kár, hogy nem ezt tette !!!!

A másik nagy hiba amit elkövetett, nem tartotta be a Szervezeti Szabályzatnak azt a cikkelyét, ami kimondja: Új tagot csak két tag javaslatára lehet az egyesületben beírni, akik vállalják a felelősséget az új tagokért, legkisebb nem megfelelő viselkedésért, azonnal   kizárni az egyesületből, bárki legyen a személy!

Minden jelentkezőt szeretettel felvett, a köszönet az volt, hogy egy pár évre rá összeesküvést  szerveztek a BTE elnöke és a Vezető Tanács tagjai ellen. Az összeesküvés  célja a BTE kisajátítása volt.  

Az elnök, hogy eleget tegyen az EKE pártiaknak is, megszavaztatta a tágsággal, hogy tovább csatlakozzunk  a kolozsvári OVT-hez. Az OVT elfogadta a kérelmet. Az elnök azt is javasolta, hogy legyen EKE – BTE egyesület, de ezt nem akarták. Mivelhogy, most már a tagok EKE tagok is lettek az EKE tagságkönyv  is érvényes lett tovább. A tagoknak két tagságkönyvük volt: BTE és EKE tagságkönyvük A tagok csak egy tagságot kellett fizessenek, az EKE tagságot az egyesület fizette minden tag után 20%-kot a OVT-nek.

A tagok észre-se vették, hogy BTE tagok is, minden ment tovább a megszokott túra szervezésekkel.

Az egyesületben 118-an iratkoztak be.

Mivel az OVT nem volt törvényes, ezért a BTE egyesülettel  nem tudott hivatalos szerződést kötni.  Felszólítást kaptunk, hogy vagy szerződést kötünk vele,  vagy kilépünk az OVT kötelékéből, nem fizethetünk tagságdíjat, egy nem törvényes egyesületnek. Kiléptünk. Nem vesztettünk semmit, inkább nyertünk, az OVT semmilyen támogatást nem nyújtott egyesületünknek,  pénzünkért nem kaptunk semmit. Az OVT állandóan éreztette velünk, hogy nem szívleli a BTE egyesületet, ez is hozzájárult a kilépéshez.

Az egyesület célkitűzése a természetjárás,  honismereti túrák szervezése és különböző rendezvények szervezése.

A Szervezeti Szabályzat,   kimondottan a Vezető Tanácsra volt érvényes, ezért szükségesnek találtuk, hogy a tagok részére egy  működési szabályzatot szerkesszünk,    A Brassói Turista Egyesület Szabályzata címmel. A szabályzat 100 cikkelyből áll.

100-ik, cikkely Kimondja: Aki belépett az egyesületbe elfogadta a szabályzatot is.   Aki  nem akarja többet elfogadni, az jobb ha önként kimarad.

A legközelebbi gyűlésen, 100 % elfogadták és megszavazták a szabályzatot.

  1. A Nagykőhavason, a leégett turistaszálló romjain felavattuk a BTE zászlóját és az örökségünkbe fogadtunk EKE zászlót, amit az évek folyamán az EKE elnökei elhanyagolták, hogy méltóan felavassák.

Minden évben három gyűlést szerveztünk: Tavasszal, ősszel és minden év elején egy évzáró gyűlést, amelyet mulatsággal kötöttünk össze, majd az élturisták  méltatására került sor, bronz, ezüst és arany érmes diplomákkal. Volt olyan év, amikor 60 élturistát méltattunk és kézbesítettünk diplomát.
Majdnem minden évben farsangi mulatságot is szerveztünk. Átlagban 12 farsangi diplomával jutalmaztuk a legjobb jelmezeket. Minden résztvevő egy farsangi emléklapot kapott.
A szüreti mulatságokat minden évben megszerveztük, mindenki jól szórakozott.
Jó zene felszerelést biztosított az elnök saját költségén, amely keretén a legjobb slágerek szólaltak meg.
Továbbá szerveztünk szilveszteri mulatságot is. Miután értesültünk, hogy bajban van a nagykőhavasi EKE turistaház és pénzbeli segítségre van szükségük, jótékonysági mulatságot szerveztünk és a befolyt összeget átadtuk a négyfalusi EKE vezetőségének.
Szerveztünk: mikulás, karácsonyi, húsvéti túrákat is. A fánk sütés sem maradt el. Évente, kétszer bográcsgulyást is főztünk, különböző helyeken, mindig nagy sikere volt.
Átlagban évente 100 – 150 túrát szerveztünk. Ezek a túrák szombaton és vasárnap voltak megszervezve. Volt olyan hétvége, amikor négy túra is volt.
Rendszeresen részt vettünk az EKE táborokon. 2008-ban megalapítottuk az egyesület táborát: A Székelyföldi Orbán Balázs Vándor Tábort. A tábort  Orbán Balázs nyomában, különböző helységekben  szerveztük meg. Az elnök saját költségén, áramfejlesztő-generátort vásárolt a tábor részére, szintén saját költségén elegáns  szétszedhető, kétszemélyes, női – férfi  toalettet barkácsolt.
Ezeken a táborokon kívül, szerveztünk több ízben táborokat a Retyezáton és a Tátra sem maradt el.  A honismereti túrák  sorozata állandóan szerepelt.
Minden év március 15-én, megemlékeztünk a hősökről és koszorúzással hajtottunk fejet valamelyik emlékműnél. A Nyergestetőn 2010-ben kopjafát állítottunk a hősöknek a BTE nevében.
A hajdani Brassói Turista Egyesületről sem feledkeztünk meg. Az egyesületet a szívünkbe zártuk. Halász Gyula alapító elnöknek, a  turistaszálló építőjének a Nagykőhavason, sírjánál kopjafát állítottunk és szenteltünk fel. Székely Gézáról  a hajdani Brassói Turista Egyesület turista titkáráról sem feledkeztünk meg. Hiszen, Ő írta le elsőként magyar nyelven a Nagykőhavast, a „Nagykőhavas leírása” című könyvében. Emlékére kopjafát állítottunk és szenteltünk fel a katolikus temetőben. A csíkszeredai túráink alkalmával,  sosem  feledkeztünk meg sírjáról, mindig megkoszorúztuk.
Jelzéseket festettünk újra, a Salvamont segítségével irányító táblákat állítottunk fel főleg a Csukáson. Felújítottuk a lekopott jelzéseket  Új turista utakat jelzésekkel láttuk el.           Igyekeztünk új turista utakat szervezni, hogy ne mindig ugyanazokat a bejárt utakat  ismételjük. Majdnem minden hét végén új turista utakkal leptük meg a hálátlan turistáinkat. A túrák folyamán, három határhalmot (határkőt)  találtunk. Egyet a Piroska hegyen, egyet a Bábes és a Lóhavas között. Ezt a két határhalmot Rab Zoltán találta meg.  Egy  felrobbantott határkő darabjait a Ciora hegyen találtuk meg. A Leányka gerinc közelében az erdőben a véletlen folytán egy teljesen ép határhalmot találtunk. Ezenkívül még négy határhalomról tudunk. Felsőmoécson a helybeliek beszámoltak, hogy a nem messze levő ösvényen egy határhalom van. Ezenkívül négy határhalomról tudunk.    A Bábes alatt talált határkővet a véletlen szerencse folytán találtuk meg. Egy más alkalommal a határkőhöz szervezett  túra keretén egy kissé eltévedtünk, de szerencsés eltévedés volt, mert megtaláltuk a határkő fejrészét.   A következő határkő túrán, vittünk cementet, a teljesen ép fejrészt vissza cementeztük, majd a moha lepte határkövet megtisztítottuk.
Az elnök, nagyon sokat fáradozott az egyesület érdekében, amiért semmiféle jutalmat vagy elismerést nem kapott. Senkit nem bántott, minden tagot megbecsült és minden igyekezete azon volt, hogy jó kirándulásokat, rendezvényeket stb. szervezzen. A tagok a kevéske tagságdíjért, ami a nyugdíjasoknak egy, a dolgozóknak két lej volt havonta, ezért pénzért négy túrán vehettek részt. Ezt a pénzt főleg tábori felszerelésre volt elköltve. Minden igyekezet azon volt, hogy a tagok legyenek megelégedve.

2012-ben, következett be a BTE fekete éve.  Hét évig minden jól ment, folytak a nagy sikerű kirándulások, táborok, rendezvények, az élturisták méltatása, farsangok, diploma kézbesítések, mulatsággal összekötött évzárók, minden évben három gyűlés, plusz minden héten Vezető Tanács gyűlés, stb. Mindenki megvan elégedve. Sokszor fordul elő, hogy a túra végeztével, a jó túrát megköszönik az elnöknek.
Az elnököt mégse becsülik meg. Ellenségei kerülnek ki az egyesület tagjai közül. Egy Giró nevű törvénytelen tag a támadások keretén az elnököt, hazugnak, bujtogatónak nevezi és még plágiummal is vádolja. Igen, ilyen megnyilvánulások voltak az egyesületben, de azt nem az elnök követte el hanem: Giró. Két cinkosával, Gál Takó Lajosal és Sereg Jánossal, ez a három személy azt is megengedik maguknak, hogy a törvényes  elnököt felfüggesszék elnöki tisztségéből ?!  Giró a BTE kisajátítása érdekében, összeesküvést szervez, aláírásokat gyűjtött. A tagokat felkeresi a lakásukon, és aláírásra bujtogassa az elnök ellen. Tiszteletünket fejezzük ki azok a tagok iránt, akik  nem írtak alá az összeesküvést.  Illegális, hamis tisztújító gyűlést szervez, amely keretén saját magát szavaztassa meg BTE elnöknek. Három alkalommal tesz le dossziét a törvényszéken. Kettőben a hamis választást akarta törvényesíteni, a harmadikban a BTE felszámolását kéri. Továbbá, Gál Takó Lajos és Bányai Árpád Csaba tesznek le a törvényszéken dossziét, amelyben azt hazudják, hogy a BTE megalakulása óta egyetlen-egy gyűlést sem tartott és ezért a BTE felszámolását kérik. Azért kérik a BTE felszámolását, hogy Giró tudja majd újra  megalapítani. Hiába hazudoztak, a törvény mind visszadobja a hazug  próbálkozásokat. Továbbá négy személy: Grépály Mária, fia Soimaru Marius, Szász Márta, Benedek Laura, az elnököt feljelentik a rendőrségen, azzal a hazug váddal, hogy az elnök ellopta az egyesület pénzét, anyagi javait.  A rendőrség ellenőrzése folyamán, kiderül a  hazugság.

          A Brassói Lapok, támogassa Giró törvény ellenes cselekedeteit. Elfogadja a hamis hirdetéseket, viszont a törvényes elnök hirdetéseit nem. Az elnök hiába mutassa be a törvényszéki határozatot, nem akarják figyelemben venni. Ezért az elnök egy hivatalos ügyvédi felszólítást tett le a szerkesztőségben. Erre megharagszanak és azt  válaszolja rá a főszerkesztő úr Ambrus Attila, hogy ezentúl a BTE minden hirdetésért 500 ront fizessen reklám áron. A rendeletet hamar visszavonták. A felszólítás megtette a hatását, elfogadják a BTE hirdetéseit.   

          A BTE elnöke, a törvényszék igazság tételével visszanyeri az egyesületet.

          Mivel Girónak nem sikerül megszerezni a BTE egyesületet, a Brassói Lapok szerkesztősége, Gir segítségére sietett. A szerkesztőség irodájában, Giróval az élen, egy fántom társaságot alapítanak, „Baráti Társaság” néven. Láthatjuk az újságban, a Giró neve is ott díszeleg, minden közleményen.  Erre azért volt szükség, mert azok a személyek akiket Giró felbujtatott, nem térhettek vissza az egyesületben. Hiába a Brassói Lapok odaadó támogatása Giró iránt, a  szerkesztőségnek el kell, fogadja   a legális  BTE hirdetéseit, de csúfot űz, hét évre rá, eltávolítja a BTE túra hirdetéseit az őt megillő helyről és  leparancsolja a hirdetések végére és helyében  kitünteti a szerkesztőség irodájában létrehozott fántom  „Baráti Társaságot”. Tovább az újság azzal csúfolta a BTE egyesületet, hogy hirdetéseit, le-fel – fel-le  tologatni kezdték, mindenki láthatta. Az elnöknek elege volt a csúfolkodásból és azt a határozatot hozta, hogy a túrákat többet nem hirdeti a Brassói Lapokban. Az újság szerkesztősége, nagy hibát követett el, amikor illegálisan beleavatkozott a BTE belügyiben. Ha az újság  ezt nem tette volna, nem jött volna létre ez a sorozatos botrány. A szerkesztőség kellett volna figyelmeztesse ezeket az embereket, hogy amit tesznek nem törvényes és rossz vége lesz, a medve és a törvény, nem játék szer. Az hazugság mindig kiderül.

A Brassói Turista Egyesületet a törvény hagyta jóvá, az elnökét elismerte, tehát egy törvényes egyesületről van szó. A törvény megvédi azt, amit jóvá hagyott, az elnökével együtt. A törvényszéken letett hamis dossziék,  nem tartalmazták az elnök aláírását és az egyesület hivatalos  bélyegzőjét. Egy hivatalos írás, csak bélyegzővel és aláírással érvényes. A Működési Szabályzat értelmében, az egyesületben minden kezdeményezést az elnök hagy jóvá, az alelnökök sem cselekedhetnek az elnök felhatalmazása nélkül. Olyasmit, amit Giró, nem törvényes tag   kezdeményezett, hogy a törvényes elnököt felfüggeszti, nevetséges, és csak a mesében lehetséges.

Giró plágiumot is követett el a BTE elnöke ellen. A 2006-ban, alakult brassói EKE keretén kiadott  „ENCIÁN” 2012 október számában a 78-ik, oldalon egy névtelen közlemény tündöklik: Mire bukkan a szerencsés turista a Csukáson? A szöveg között 5  fénykép. A fényképek szerzője nincs feltüntetve. Az elnök ráismer, hogy azok az ő fényképei. Giróra esik a gyanú, amit  az ENCIÁN  főszerkesztő úr, Dr. Kovács Lehel István úr megerősít.  Giró az elnöktől kapott a fényképeket, de arra nem kapott felhatalmazást, hogy a fényképeket saját érdekében felhasználhassa. Plágiumot követett el. A főszerkesztő azt is bevallja, hogy a fényképeket a Brassói Lapok  irodájában másolták le, milyen jogon?

Törvény: “PLAGIATUL este o infracţiune pedepsită cu îchisoare până la 5 ani. Art. 141/Legea 1996.”

Elnöki mámorban büszkélkedve, a törvényes elnök nyomában kezd tapogni. Ugyanazokat a kirándulásokat szervezi és illegálisan a BTE címe alatt hirdeti az újságban, amit az újság nagy örömmel fogad el.  mindenkinek büszkén a tudtára adja, hogy most már ő az elnök, többet nem a Szotyory. Tábort, mulatságot  szervez  illegálisan a BTE nevében. A legális BTE mulatságon, mindig ki volt függesztve az egyesület zászlaja. A zászlóhoz nem juthatott hozzá, az a legális BTE tulajdonában van. Sebaj, gondolt egyet és másolatot készített, jogtalanul az eredeti zászlóról és kifüggesztette, ezzel elkövette a második plágiumot, ami még súlyosabb mint az előbbi, mert egy törvényes egyesületnek a zászlaját gyalázta meg. A tisztességet megadó és tisztességesen viselkedő tagok értesítették az elnököt a zászlóval kapcsolatban, lefényképezték és elküldték az elnöknek. A plágiumot az ügyvédünk mindkét esetben megerősítette.
A jó indulatú tagok, felháborodva elmondták, hogy a kirándulásokon Gál Takóval az élen állandóan csúnyán, szidalmazta – rágalmazta a legális elnököt.
Nincs kedvünk tovább sorolni a kellemetlenségeket.
Megdöbbentő az a tény is, hogy a brassói EKE tíz év után is támadja a BTE elnökét és továbbá az a szándékuk, hogy nyilvánosan lejárassa. Ez 2006-tól folyik. Az EKE egyed uralomra törekszik, minden más-nevű egyesületet görbe szemmel néz. Országos EKE-ről beszélnek, miközben  EKE osztályok  kimondottan csak  Erdélyben vannak.                   

          Megint az ENCIÁN. A brassói EKE keretén megjelent ENCIÁN, 2014 júliusi számában a 3-dik oldalon, Nádudvary György, Soós Gábor, Szász Ágnes, Kovács Lehel István, a 22-ik oldalon a következőket közlik: „2005-ben, országos szinten született döntés az EKE osztályainak jogi bejegyzéséről.  Brassó is megtette a szükséges előkészületeket. Soós Gábor elnök tisztázni szerette volna az egyesület anyagi alapjait, amiről Szotyori György alelnök és felesége, Szotyori Mária titkár-pénztáros feleltek. Mivel nem tudtak elszámolni, nézeteltérés alakult ki az elnökségen belül, és Soós Gábor lemondott az tisztségéről.” Minden szó,  hazugság!  A jegyzőkönyvek alapján, amik a BTE tulajdonában vannak, kiderül, hogy abban a periódusban az EKE  pénztáros Soós Gábor felesége, Soós Ibolya és Fülöp Margit voltak. Ezek szerint Soós Gábor EKE elnök, elsősorban a feleségével kellett volna elszámolnia, és nem a Szotyory családdal! A Szotyory családnak semmi köze nem volt az EKE pénzéhez.  Fentebb olvashattuk, hogy miért mondott le Soós Gábor elnöki tisztségéről.

          Az EKE bejegyzésének az érdekében semmiféle előkészületet nem tettek, sőt ellenezték az EKE bejegyzését. Miután Soós Gábort EKE elnöknek választották, annyit megtehetett volna az EKE érdekében, a négyfalusi EKE példájára, hogy bejegyeztesse, de nem tette! Kár, sok minden másként alakult volna!

                    Mit vétett a BTE elnöke az EKÉ -nek, hogy tíz év után is támadják? Az  lett volt a baj, hogy esetleg a BTE jobban teljesített? Vagy az EKÉ -nek és az EKE neve alatt a Cenk alatt sétálgatóknak – ivogatóknak ezzel akartak dicsőséget szerezni?
A leírásban vannak még más alaptalan támadások, de erre nem térünk ki.

Sajnálatunkat fejezzük ki, hogy ilyesmik történtek. Azért tettük  közzé, hogy ilyesmi többet ne forduljon elő.  A természetben, mindenkinek van hely, ugyanazt a célt szolgáló  egyesületek ne legyenek az utunkban,  legyünk tisztelettel irántuk és akkor ők is tisztelni fognak minket. 

          A legnagyobb sajnálat az, hogy mind ezeket magyarok tették. Ahelyett, hogy egymás mellé állnánk, egymás ellen álltunk ! És mit nyertünk? Azt, hogy saját magunkat járatuk le. A kár örvendezésnek, mindig sírás a vége, mert az igazság mindig kiderül.

2016 évtől kezdődően  fogjunk össze, becsüljük meg egymást, hogy  soha többé ilyesmi ne forduljon elő!
A tíz év alatt, az elnök rengeteg fényképet készített.

          Az alábbiakban ezekből a fényképekből közlünk egy párat: