All posts by kalman

2019 december 11

A tovább halasztott honismereti túrát, szerdán megszerveztük. viszont a Pepino túrát a nem megfelelő időjárás miatt, egyelőre elhalasztottuk.
Mikulás túrát, nem a hétvégén szervezzük, hanem szerdán, 11-én. Ha az időjárás megfelelő lesz, akkor piknikezésre is sor kerül.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.
[singlepic id=7836 w=640 h=480 float=center]
A múltheti honismereti túránk Szinájában vezetett. Túravezető: Brummer Klára.
Bejártuk Szinája környékét, még egy utolsó gyöngyszem maradt, a városi séták keretén a két múzeumot és a Kaszinót látogattuk meg.
Szép, meleg időben érkeztünk meg a városban. Tekintetünkkel mindjárt a behavazott hegyeket figyeltük meg. Érdekes volt, hogy a Báj-hegység Busteni felőli része szépen be volt havazva, viszont Szinája felett egy csepp hó-sem mutatkozott. A Bucsecs-hegységben nagy hó volt látható.
Először a város múzeumát látogattuk meg, egy tornyos szép épületben. A múzeum több kisebb részből áll. Ferenc József részlegben láthattuk azt a domborművet, ami a sziklán is látható. A hozzá fűzött magyarázat a következő: Bal oldalt Ferenc József látható, jobb oldalt Erzsébet román királynő és I. Károly király látható. Alatta a barátság szimbóluma, a kézfogás látható.
Egyik részlegben a Bucsecs-hegység virágaiban gyönyörködhetünk. Sok régiség, makettek, állatok, stb. Az egyik részlegben, az úgynevezett kommunista részlegben Ceusescu és Sztálin vigyorgott ránk.
A következő célpontunk a kastélyszerű Kaszinó volt. Tán, a város legszebb épülete, úgy kívülről, mint belülről. A gyönyörű termekben, mindjárt figyelemre méltók a csillárok és az óriás tükrök. Ilyen tükör termeket Marosvásárhelyen  lehet még látni. A fotó galériában alkothatunk véleményt. A kaszinóban, máma nem folyik olyan nagy menet. Hajdanában: biliárdozás, de főleg kártya partik folytak. Elkártyázták, vagyonukat, pénzüket, feleségüket és még tovább lehet folytatni…
Figyelemre méltóak a szép festmények, esküvőket is szerveznek. A szerencse játékok, biliárd, kártyázás kivan tiltva.
Fotó galéria: 
[nggallery id=606]

2019 december 1

A tovább halasztott honismereti túrát, 27-én  szerdán szervezzük meg.
A hétvégén, Advent napján a Pepino turistaház térségében kirándulunk.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon. 
 
[singlepic id=7817 w=640 h=480 float=center]
A múltheti túrával kapcsolatban. Szúnyogszék a Barcaságban.  Románul Dumbravita, vagy Tintari. ( szúnyog.)   Hideg, borús nagy szélfúvásban indultunk el. A célpontunk a gyönyörű környezetben levő tó. A nagy kiterjedésű falu, rendezett tiszta. A házsorok szépen kifestve. Románok lakják. Orbán Balázs szerint hajdanában magyarok is laktak itt. A románoknak szép templomuk van, amit a fotó galériában láthatunk. Tisztelet megadóak, kedvesek, mindenki köszön. A tó nincs messze a központól,az elágazástól. Tulajdonképpen a falu egy turisztikai központ. Több turista út indul innét : A Pesányi-hegység főgerincén a kék kereszt jelzésen az Orbán Balázs barlangig juthatunk el. Ellenkező irányban, szintén a kék kereszt jelzésen a Szép-hegyen keresztül Kotla csúcsára juthatunk fel, 1300 m. Az út érinti a kőbányát ahol a Kagyló-barlang rejtőzködik. Szintén a központól a kék pont jelzésen a Hamaradia barlanghoz lehet eljutni. A jelzés tovább folytatódik Vlödén felé.
A tó északi partján Dél felé tekintve pontosan szembe vagyunk a Cenkkel. Jobb felé a Keresztényhavas, Bucsecs-hegység és a Kotla zuzmós csúcsa látható. Ellenkező irányban a Nagykőhavas és a Csukás-hegység látható. Mivel elég nagy szél fújt, a tó szépen hullámzott, messzi a tó felett fehér madarakat láttunk repülni.
A borús idő ellenére szép látványban volt részünk, de ha májusban ismét elmegyünk, amire visszatér az itt fészkelő sok vízi madár, és a sokféle virág is virágzik, akkor egy szép kirándulásban lesz részünk.
Fotó galéria:
[nggallery id=604]

2019 november 22

A múlthét végére tervezett túrát, ( november 9)  nem szerveztük meg, elhalasztottuk a jövőhétre.
Pénteken, 22-én, a Kárpátok deltájában kirándulunk. Állítólag ott kétszáz madárfajta fészkel. Persze, hogy ebből nem fogunk semmit látni, de a tó valószínű, hogy szép látványt mutat.
Vasárnap szervezzük meg az elmaradt honismereti túrát. A túra részleteit pénteken határozzuk el.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.
[singlepic id=7798 w=640 h=480 float=center]
 
A múltheti túrával kapcsolatban. A Lempes hegy.
A hétvégén, Szinájában akartuk szervezni a honismereti túrát, de mivel a vonatunknak egy órai késése volt, a túrát lemondtuk és a Lempes-hegyre kirándultunk.
Szép őszi időjárásban volt részünk. Meglepően sokan, főleg gyerekes kirándulókkal találkoztunk. Szentpéteren, az 1820-ban épült szász vár-templomot is jobban megfigyeltük. A templom elég rossz állapotban van, főleg az alsó része. A várfalak kiterjednek a templom mögé. A szászok a kommunista korszakban kivándoroltak. Magyarország hazát adott nekik, minden joguk megvolt és mégis magyar ellenesek voltak, a bekövetkező román kommunista korszakot nem tudták elviselni, ezért kivándoroltak. Nagyon kevesen még léteznek a szász településeken.
Lempes-hegy, ilyenkor késő, nyárias ősszel is szép látványt mutat. Ezelőtt két évvel, nagy hideg és hóval borítottak voltak az erdők. Fújt a szél. A nagy csendben lehetett hallani a még lehulló levelek lágy neszét. Az erdő felkészült a hosszú  téli alvásra.  A lombokat lehullató erdő, így kopáron is szép látványt mutat, amit a közölt képek is igazolnak.
Fotó galéria:
[nggallery id=602]

2019 november 9

A hétvégén valószínű, hogy egy honismereti túrát szervezünk. A túra irányát pénteken beszéljük meg. Mivel itt vagyunk a tél küszöbén, a további túrákat a környéken szervezzük. Szüreti mulatságon a hónap végén veszünk részt .
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.
[singlepic id=7797 w=640 h=480 float=center]
Mindenszentek napjára emlékezve.  Az elhunytak napján szeretteinkről emlékeztünk meg. Sírjaikra, virágot, kis fenyőágból készült virágos koszorút helyeztünk el, majd gyertyát gyújtottunk. Továbbá megemlékeztünk az elhunyt volt barátainkról is. Felkerestük a hajdani BTE alapító elnök, Halász Gyula és Székely Géza turista titkár  kopjafáját. A kopjafájukat virággal díszítettül, majd gyertya gyújtással emlékeztünk meg.

2019 november 2

Mivel a hétvégén Mindenszentek napja van és ráadásul rossz időjárást jósolnak, a sírokat is rendezni kell, e miatt, esetleg egy rövidebb őszi sétatúrát szervezünk szombaton.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon. 
 
[singlepic id=7778 w=640 h=480 float=center]
 
A múltkori túrával kapcsolatba. A Bucsecs-hegység. Király esztena  tisztás, Ferenc József szikla. Ez a túra tulajdonképpen a hónap elején szervezett túrának a folytatása.
Az esztena tisztásra, most az 1400-as turista szállótól ereszkedtünk le a tisztásra  több szerpentinből álló úton. Ezen az úton még nem jártunk. Ezért érdekességből megemlítjük, hogy a szállótól nem messze az Ana-szikla  kápolnát találtuk, lejjebb egy szép vízesés díszelgett az úton. Innét nem messze, egy jobbra térő nagy kanyar után (megjegyezzük, hogy a régi 1400-as szállóhoz vezető úton vagyunk ) egy nagy viadukton áthaladva, egy szép, autóval is jól járható úton kiértünk a Király esztena tisztásra. 
Ezt a tisztást, nem tudjuk, hogy az egészet, vagy részben egy bank tette rá a kezét. (Hogy melyik bank, azt most nem áruljuk el). Mindent lebontottak és egy nagy részt elkerítettek és drót kerítéssel  zárták körben, ahol nagy termetű kutyák vicsorították a fogukat. A tisztásról egy széles, enyhén emelkedő út vezetett a Ferenc József sziklához.  Ezt az utat drót kerítéssel lezárták. Az ide látogató tömeges turisták egy nagyon meredek, úton tudnak csak  feljutni a sziklához. A múltkor amikor itt jártunk az út sáros volt nem tudtunk feljutni a sziklához. Most szerencsénk volt. Egy fantasztikus látványban volt részünk. A Ferenc József szikla tetején kilátó van a Prahova völgyére. A sziklára korlátokkal ellátott lépcső vezet fel, amit a közölt képen láthatunk. A sziklától balra, szintén van egy korláttal körülvett kilátó, innét viszont jó rálátás van a Ferenc József sziklára.  A szikla közepén, jó magason díszeleg egy dombormű, ami három személyt ábrázol, köztük Ferenc Józsefet. Ha a domborműt jól megfigyeljük, akkor észrevehessük, hogy puskalövést adtak le rá, vagy nyolc golyó vájt lyuk látható. Valószínű a függőleges falon nem tudták eltávolítani a táblát, maradt a lövés.1897-ben Ferenc József baráti látogatást tett Szináján. Ennek az emlékére készült ez a alkotás 1299 m. magasságban. Érhetetlen, az osztrákok sosem bántották a románokat, akkor miért volt ez a nagy gyűlölet, a háború szüleménye volt ? Szerencsére ma  már más a helyzet.                 
Fotó galéria. 
[nggallery id=599]

2019 október 26 – 27

 
Itt van az ősz, itt van újra…  Petőfi Sándor.
A hétvégére, 26 szombatra, vagy 27 vasárnapra tervezett kirándulást pénteken határozzuk el. Az időjárást tekintve tovább folytatódik a hűvös, de napos időjárás. A javasolt túra : Bucsecs hegység, az 1400-as turista szálló kiinduló helység.  
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon. 
 
[singlepic id=7753 w=640 h=480 float=center]
 
A múltheti túrával kapcsolatba. A kanyargós Olt mentén, a Vámoshídpuszta és Erősd között. 
Reggel szép napsütéses időben érkeztünk meg Vámoshídra. A hegyek felé tekintve, csak azt láthattuk, hogy mindenfelé gomolygott a köd az Olt mentén. Ez arra engedett következtetni, hogy szép idő lesz, és valóban gyönyörű – napsütéses időben volt részünk. Az éjszakai harmattól a fű locsogott a víztől és még délre sem akart felszáradni. A magasba, a felhőtlen égen vadkacsák szálltak, de a folyó felől is sok helyen lehetett hallani a kacsák hápogását. De sajnos nem kívánatos látványban is volt részünk, mindenfelé szemetek tornyosultak.      Árapataktól Kelet felé Vámoshídig  összefüggő hegymagaslat húzódik. Csókás — Tiszk-hegy — Veczer-sziklája — Őrhegy.  Mi a vizes fűben a Veczer érdekes sziklájáig mentünk. Nagyon szép  a szikla környékén levő homokkő hegyek. A sziklán érdekes rések vannak, amely valamelyikén belehet jutni az úgynevezett Rés-barlangban. A sziklához legendák fűződnek, állítólag Rózsa Sándor  barlangja volt. A hegy tetejét tavasszal az árvalányhaj díszíti.    A Csókáson lévő lősz-falba több millió éves csigákat és kagylókat lehet megfigyelni, gyurgyalagok  fészkelő helye is. Árapataktól — Vámoshídig természetvédelmi terület. Virágot szedni és tűzet gyújtani szigorúan tilos!
Az Olt partján a piknikezéshez több tűzhely közül válogathatunk. Piknikezés közben élveztük a csendet, emberrel, állattal nem találkoztunk. A csendesen folydogáló Olt, csak egyes helyeken zúgott-csörgedezett, jelezve a létezését. A folyó partját , szép őszi növényzet – fák díszelgett, sok helyen benyúlva a folyóban.
Fotó galéria:
[nggallery id=597]

2019 október 16

[singlepic id=7701 w=640 h=480 float=center]
[singlepic id=7702 w=640 h=480 float=center]
[singlepic id=7703 w=640 h=480 float=center]
Október 16-án, szerdán a kanyargós Olt folyó partjára kirándulunk, A Csókás-Veczer természetvédelmi terület közelében. 
Az Olt partja ilyenkor ősszel csodálatos. Piknikezésre is sor kerül.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.
A múltkori túránkkal kapcsolatba. Alsórákosi természetvédelmi terület. 
A rákosi túrák keretén a bazalt oszlopok — Smaragd-tó — salak-bánya csodálatos vidékét jártuk be. 
Alsórákos környékén csodálatos, természeti kincseket lehet bejárni, mint például :
Rákosi-Tepő  —  Ürmösi-Tepő  —  Bazalt-oszlopok  —  Smaragd-tó  —  Salak-bánya  —  Kőbánya  —  Dacitufa-bánya  —  Függőkő  —  Kárhágó  —  Durdulya-szikla  —  Solyom-kő  —  Holló-kő  —  Ágas-kő  —  Mihály-kő  —  Hasad-kő  —  Boroszlános-sziklák  —  Fekete-hegy  —  Sós-kút  —  Csörgő-vízesés  — Tolvajos-barlang  —  Bethlen  várkastély, és még sorolhatnánk tovább.
Majdnem minden évben felkeressük e szép vidék környékét. A felsorolt turisztikai látványosságokat már többször bejártuk. Ahogy említettük a bejárt természeti érdekességeket a fotó galériában láthassuk. 
Fotó galéria, Bazalt-oszlopok és környéke:
[nggallery id=593]
Fotó galéria, Smaragd-tó:
[nggallery id=594]
Fotó galéria, Salak-bánya:
[nggallery id=595]

2019 október 9

 [singlepic id=7700 w=640 h=480 float=center]
Elöljáróban, október 6.-án  fejhajtással emlékeztünk az aradi vértanúk 170-ik évfordulójára.
Magyarországon ez alkalommal szép ünnepélyt szerveztek, amit a Duna televízió részletesen közölt. Ez a ünnepély az erdélyi jobb magyarok ünnepe is. A televízióban közölt szép ünnepélyt  meghatottan  néztük végig és a hősök neveit a szívünkbe zártuk.
Túra jelentés. 
Ahogy közöltük, a szombatra tervezett rákosi túrát az esős időjárás miatt elhalasztottuk hétfőre, de sajnos hétfőn is rossz időben volt részünk. Ezek szerint reméljük, hogy szerdán végre elmehetünk a többször elhalasztott túrára, Rákosra. 
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.

2019 október 7

Mivel, szombatra megint esős időjárást jósolnak, ezért a legközelebbi túrát hétfőn 7-kén,   Amália napján szervezzük meg. A  túrára a már többször járt, kedvelt  Alsórákos  környékét  javasolják.  Mint például a Tepők – salakbánya – kőbánya – fenyős-tó – bazalt oszlopok, a vár stb.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.

[singlepic id=7680 w=640 h=480 float=center]
[singlepic id=7681 w=640 h=480 float=center]
 
A múltkori túrával kapcsolatban. 
Király esztena tisztás, 1235 m. – Ferenc József szikla. 
Azugából és Busteniből-bejártuk a Báj-hegységet – Szinájából a Peles-kastélyt és az Anna sziklét. Szintén Szinájából a Furnica és a Varfu cu Dor csúcsait. Még egy célpontunk marad: a Ferenc József szikla. 
Király esztena tisztást több úton lehet elérni:
Peles-kastélytól, a királyi ösvényen, a kék sáv jelzésen, Poiana Tapuluj felől a sárga pont jelzésen, az 1400 m. turista szállótól a régi úton.
Mi a királyi ösvényt választottuk, amely közvetlenül a Peles-kastélytól indul.  Ez a ösvény lapos kövekkel van kirakva, kb, 1 m. szélességben, fel egészen a szikláig. Lépcsők is vannak.  Az út hossza kb. 4 km. lehet. Ez a kövezett út, úgy felénél a kék sávval jelzett úton folytatódik, szintén szépen kirakva lapos kövekkel. Idáig az erdőben kellemes séta, viszont tovább kemény, meredek, nem séta, hanem jó mászás következik egészen a forrásig. A kanyargós úton a kastélytól  kb. 50 szerpentint kell bejárni, megmászni.
A sziklán sok látnivaló nincsen. Hajdanában korlátokkal szegélyezett meredek ösvényen lehetett a szikla tetejére feljutni. A sziklán, jó magason egy színét vesztett tábla hirdeti  a királyok arcképét.
A sziklától a táj gyönyörű, fantasztikus kilátás nyílik a Bucsecs-hegység gerincére, a kereszt is látszik.
Úgy határoztunk, hogy ide még eljövünk, de természetes más úton.
Fotó galéria:
[nggallery id=590]

2019 szeptember 28

A közbejött esemény miatt a Csernátonban szervezett túra elmaradt.
Mivel szerdára esős időjárást jósolnak, ezért a Sinájában tervezett túrát egy pár nappal elhalasszuk szombatra, vagy vasárnapra.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámin. 
[singlepic id=7679 w=640 h=480 float=center]
Dobromir-tető. 1085 m.
Egy pár hete a Dobromir-tetőn túráztunk. Többször is jártunk már ott és valószínű, hogy a jövőhéten szintén kimászunk a meredek hegyoldalon a tető egyik szép tisztására. Érdekesség itt az, hogy sok kristálytiszta forrás fakad a hegygerinc oldalából. A Dobromir-tető egy hosszú gerincnek a része.   Ez a hegygerinc Tatrangnál  kezdődik és levezet Babarunkára.  Főbb részei: Esztere — Szakadát — Dobromir — Dungú — Teszla — Babarunka. (Lehet a térképen követni).
Az egyik tisztáson három forrás folyik össze. A középső a legnagyobb forrás. Ez a kristálytiszta forrás be-van fogva és 14 km. hosszú csövön keresztül le-van vezetve Zajzonba a töltődébe. A helység tiltott terület, belépni tilos, ha túl megközelíted, akkor mindjárt megszólal egy sziréna. Zajzonban nagy kapacitású víztöltő működik. Az élelmiszer üzletekben megtalálható a palackozott jó minőségű zajzoni víz. 
Még azt megjegyezzük, hogy a tisztásokon keresztül, ahol erdőkitermelő jelzés van, szép ösvény vezet a Dungú felé.
Fotó galéria:
[nggallery id=588]