2022 január  22 

img_1143

Az elöljáróban megjelentetett felvétel a jegenyefákkal szegélyezett Derstye és Brassó közötti utat ábrázolja, előtérben egy 600- as FIAT autó látható. 
A Brassói EKE keretében megjelenő  ENCIAN 76-os számában látható. 
A BTE honlapjáról vették át:   “Brassó – hajdanában és ma.”   X fejezet.
Elpusztult brassói emlékek.    
Derestye úti jegenyesor és a 600-as FIAT. 
Ez a felvétel, amit Szotyory György készített 19 76-ban, egyáltalán nem illik be ahhoz a   harmincas évek táján, az ENCIAN Egyesület keretén megjelent közleményhez.   
Ma már nem létezik Jegenye-sor, 600 -as FIAT, Derestyét már rég Brassóhoz csatolták.  
A közleményhez megemlítjük, hogy a BTE honlapján megjelent közlemények, fényképek védettség alatt vannak. Ha valaki átvesz egy közleményt, vagy fényképet és azt közé teszi saját  érdekében, felhasználva.  Ha tiszteséges akkor közli, hogy az átvett fénykép honnét származik. Ha ezt nem teszi, akkor plágiumot követ el.
A hónap második felében, 22-én, vagy 28-án, Károly napján szervezünk túrát.
A túra irányát a hét végén határozzuk el. Javasolt túra: Felsőmoécs. Jégbefagyott források. 
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.   
A múltheti túrával kapcsolatban. Szentpéter – Lempes-hegy.
A múlt szombatra tervezett túrát, elhalasztottuk 15-ére a bizonytalan időjárás miatt.
 A nagyállomásról többet nem jár a mikróbusz Szentpéterre. A volt Golyóscsapágy-gyár végállómásáról, minden órában autóbusz indul Szentpéterre.  A taxi a nagy-állómásról 15 lei. 
Felhős, szeles, hideg időben indultunk el. Miután kiértünk a tetőre, orkán erejű szél fogadott. Ekkora szelet ezen a hegyen még nem tapasztaltunk. Hó ? sehol. A sár sincs, mivel levan  fagyva. Mindenfelé fekete felhők, mind ha havazni készülne. A Nap is megmutatta magát, néha, néha kisütőt, úgy csúfolkodott velünk. Viszont a jó friss levegőt mindenki élvezte. Élményes, jó túra volt, igaz egy kissé megfagytunk. Legközelebb megint eljövünk, reméljük, hogy akkor nem lesz ilyen nagy szél.          
Fotó galéria: