Monthly Archives: July 2014

2014 augusztus 2

2014 augusztus 2.-án, szombaton a maroshévízi termál vízeséshez kirándulunk. A vízesést a Bánfi-fürdő közelében találjuk meg. Az Urmánczy Kastélyt is meglátogassuk. A kék háromszög jelzésen a Görgényi havasok kőgombáihoz is kimegyünk.
Ezt a túrát főleg nyugdíjasoknak ajánljuk. Vonattal Gyergyószentmiklósig megyünk, onnan autóbusszal megyünk Maroshévízig. Sajnos a hat órási vonat csak Csíkszeredáig megy, ezért kénytelenek vagyunk a 4 óra 30 perckor induló vonattal menni. Viteldíj Gyergyóig 21,50 lej (egész ár). Hazafelé vonattal jövünk Maroshévízről. Találkozunk 4 óra 10 perckor az állomáson. A jegyet pénteken megvehessük.
Túravezető: Brummer Klára

2014 július 26

Július 26-án, szombaton a rákosi-szorosba kirándulunk. Az Ürmösi-Tepej alatti tisztásról indulva  a következő  valamelyik turisztikai célpontot keressük meg: Ágaskő – Solyomkő – Hasadtkő – Mihályvára – Tolvajos-barlang.  A két Tepej között az Olt partján  Hatfalu Unitátis Találkozón is részt vehetünk. Ezt a találkozót minden évben megszervezik, és mindig más falu szervezi.
Autóval megyünk. Autóval lehet csatlakozni, amit be kell jelenteni a 0368/418.901. telefonszámon, iratkozni is  ugyanezen a telefonszámon. A találkozó helyet telefonon közöljük.

2014 Július 19 és 23

a-szasz-zsombori-var

Július 19-én, szombaton, ha jó az időjárás  honismereti túrát szervezünk a következő útvonalon: Sárkány – Komána – Kőhalom, ahol a felújított várat nézzük meg. Ha lessz idő, akkor a 15 km-re levő Székelyzsomboron a várat és Nyírő József író mellszobrát tekintjük meg. Iratkozás a 0368/418.901 telefonszámon.  Túravezető: Szotyory Mária

Július 23.-án, szerdán a Keresztényhavasra kirándulunk a Kígyó úton. A 9 órás 17B busszal indulunk a nagyállomásról. Túravezető: Piszár Károly.
Emlékezzünk JEZSEK KÁLMÁNRA, születésének 89-ik évfordulója alkalmából  (1925 július 14), az 1991-ben alakult EKE volt elnökére. Az Erdélyi Gyopár 1999. 6-os számában jelent meg az a közlemény, amely keretén VANDRA FERENC méltatta munkásságát.

VANDRA FERENC írásából megtudjuk, hogy JEZSEK KÁLMÁN természet szerető és természet járó volt. De nemcsak természetjáró, hanem nagy motoros is volt. 1925 július 14-én született Brassóban. A cement gyárban dolgozott mint főkönyvelő. Jó barátja és munkatársa  Szotyory Kálmán  aki szintén a könyvelésen dolgozott. Együtt motoroztak és javítgatták motorjukat a Türkös Ferenc utcába, ma Păltiniş 21 szám alatt.  Az 1991-ben alakult brassói EKE-be 1995 január 7-én iratkozott be, de kezdettől fogva a túrák szorgalmas résztvevője és szervezője volt, tehette is, jól ismerte a Brassó környéki hegyeket. Az EKE megalakulásától kezdődően nagy szakértelemmel szervezi a túrákat és vezeti, legjobb kisegítője PAPP ANNA. A Malomdombokon szervezett IV. Országos EKE Vándortábor aktív szervezője és túravezetője. A Csukásra is megszervezi a buszos kirándulást.

1997-ben az elnök a brassói EKE-ből megalapítja törvényesen a Négyfalusu EKÉ-t. A Brassói EKE-ben elnöknek válasszák. A választási gyűlés Vandra Ferenc kertjében zajlik le. A szavazás 100%-kos. Kár, hogy az újra induló EKÉ-t nem törvényesítik. Tovább folynak a jól szervezett kirándulások. Sajnos nem lehetett sokáig elnök 1998 áprilisában hunyt el. Emléke örök  és áldott. Az elnökséget ideiglenesen Szotyory György alelnök vette át.
Megemlékezünk volt túratársunkról: BÁTHORI ATTILÁRÓL  is.
Báthori Attila, természetszerető, jóbarát, tiszteség megadó, úri ember volt. Mindig emlékezni fogunk Rád. Nyugodjál békében.

2014 július 5 és 9

Július 5-én, szombaton a következő útvonalon kirándulunk: Sernye – Groapelor nyereg – Grind tisztás. Túraidő 2-2,5 óra, szintkülönbség: 300 m. Régi határ zóna, Sernye közelében levő határkövet is megkeressük. Az ezer éves határ a Pásztor csúcsról ereszkedett le és Sernyén keresztül a Fundata felé folytatodott.
 Az 1150 m.-en levő Sernye faluig autóval megyünk. Iratkozás a 0368/418.901. telefonszámon.
Túravezető: Brummer Klára
Július 9-i,  szerdai RK túrát a szombati túrán beszéljük meg.
.
A múlt heti csukási túrával kapcsolatban: ahányszor megyünk a Csukásra, mindig fedezünk fel újabb és újabb szikla alakzatokat, minden oldalról más alakzatokat mutatnak, különböző ember arcokat lehet észrevenni, különösen a számtalanszor bejárt Bratocsa-gerincről. Az egyik sziklán zergéket láttunk, ez volt a legnagyobb élményünk sikerült fényképet is készíteni, amit a fotó galériában nézhetünk meg.
A Buksa túránk is élményes volt. Többször jártunk a Buksán, de az idén különösen gyönyörű Rhdodendron öltözetben találtuk. Amerre néztél mindenfelé pirosban ragyogtak a hegyek északi oldalai. Az 1848 m. Buksa csúcsról szép kör-panoráma tárult elénk:
Lent messze a völgyben, Felsőmoécs, tovább a Teplom-hegy sziklás csúcsát láttuk, tovább, feljebb a Fundata felöl jövő volt ezer éves határ  ösvényt lehetett látni, amely a Strungán keresztül felhágott az Omu csúcsra, az ösvényen piros sáv jelzés van. Még feljebb a 2000-ezer métert megközelítő, Rhodondendrontól pirosló Duda csúcsokat láttuk, majd a Dobreşti felé nézhettünk. Tovább forulva a Bucsecs következő csúcsait lehetett látni: Tatár, kicsi és nagy Strunga, Zerge, Bătrâna, Guţanu, Doamnele, messzébb az Omu. Majd az Ördög-malma szikláit lehetett látni, lejjebb  nézve a Guţanu volt vámház volt látható, tovább fordulva megint Moécsot láttuk. A Bucsecs hegységnek ez az egyik legszebb sziklás hegyvonulata. A képeket a fotó galériában nézhessük meg.