Monthly Archives: November 2014

2014 november 28 és december 6

 
November 28-án, pénteken, Stefánia napján, ha jó az idő a Hasadtkő sziklarepedéséhez és vízeséseihez kirándulunk.
Az Erdélyi Magyar Kárpát Egyesület, Uti-Kalauz Magyarország Erdély részében című munkában (1891-ben) Rombauer Emil és Téglás István így írnak:
…”A tetőről két órás séta a Maladinkő (Hasadtkő, Tamina, Schlucht) sziklarepedéséhez és szép vízeséseihez. A  Maladinkőtől kezdve lefelé a patak szebbnél-szebb vízesések egész sorozatát tárja elénk,  a völgybe érve a föld alá tűnik s a meder szárazon marad; ezért nevezik Száraz-Tömösnek.  A  vízesések mellett lejutni igen nehéz…”
Mi, Felsőtömösről fogjuk megközelíteni a Hasadtkővet, amit még Hollókőnek is neveznek. Orbán Balázs is bejárta és meg csodálta ezt az érdekes szikla repedést, ehhez hasonlót nem nagyon találunk. Orbán Balázs is Felsőtömösről indult el,  ezek szerint a nyomában fogunk járni.
Túraidő: 1 óra, szintemelkedés : 300 m.
Találkozunk 7 óra 45 perckor a nagy állomáson és a 8 órakor induló azugai busszal megyünk Felsőtömösig. Hétköznap, délután óránként megy busz Brassó felé.
Túravezető: Brummer Klára.
 
December 6-án, szombaton, Mikulás napján:
Újra  szervezzük a rósz idő miatt elmaradt Flekkenezést a Csiporkán.
Emlékeztetünk, hogy a 9 órakor induló 17B. autóbusszal megyünk Malomdombokig a nagy állomásról.  Részletek a múltkori közleményben.
Túravezető: Gyulai Ibolya.
 
 
A múltkori Vereskő túra
A királyrózsa második virágzásánál csak bimbókat találtunk.
Ez is szép volt, az alábbi képeken láthassuk.

2014 november 22

Szombaton, Cecília napján, egy kisebb túrát szervezünk és a Csipporkára kirándulunk  ahol flekkent, szalonnát fogunk sütni. Rácsot biztosítunk. Süssön mindenki azt amire étvágya van. Hogy jobban csússzon a flekken, ihatunk egy pohár sört is rá.
A Malomdombokról kb. 1 órát megyünk kényelmesen és 100 m. szintemelkedést teszünk meg.
Találkozunk a nagy állomáson és 9 órási  17B autóbusszal megyünk, Malomdombokon szállunk le.
Túravezető: Gyulai Ibolya.
A múltkori túrával kapcsolatban, az Ágas-kőn.
  
 
Elöljáróban, köszönetet mondunk Bölöni Kelemen Mihálynak, hogy Ürmösről elkalauzolt egy nagyon szép úton az Ágas-kőhöz. Az őslénytani kőzeteket is megnéztük. Az Ágas-kő, egy  nagy szikla-tömb. Az északi oldala tejesen függőleges és kb. 50 m. magas. Érdekessége, hogy a sziklát egy alig 75 cm. jól járható folyosó szeli ketté. Kelet-Nyugat irányban. Ha a folyosóban felnézel, hatalmas beszorult sziklákat lától és az a benyomásod, hogy most esik rád, közötte nyílások vannak, azokon keresztül fény árad a folyosóban.   Egyik felén bemész és a másik felén kijössz a folyosóból. Az ürmösiek egyik kedvelt kiránduló helye.
Sokat emlegessük, hogy kirándulásaink keretén Orbán Balázs nyomában járunk. Aki elmegy az Ágas-kőhöz és átsétál a folyosón, az pontosan Orbán Balázs nyomában lép.
A 70%-ban magyar lakta Ürmösön, azt is megtudtuk, hogy a jövő évben az Unitárius Találkozót az Ürmösi Egyház szervezi a Tepő alatti tisztáson. Mi a találkozóról túrát fogunk szervezni a Sólyom-kőre, a Tolvajos-barlanghoz, a Csörgőkút-forráshoz, a Töpe-patak völgyében.
Az Ágas-kőről készült fényképek:

2014 november 12 és 15

A november 8-ára, szervezett túrát szervezzük újra, mivel  szombaton  a Vereskőre kirándultunk a királyrózsa második virágzásában akartunk gyönyörködni, de sajnos csak bimbókat találtunk. Számításunk szerint a virágzásig, még egy hét kel.
A november 12 én, szervezzük a túrát újra.
Tudomásunkra jutott, hogy vissza állították a 7 óra 55 perckor induló személy vonatott, amely most már csak Kőhalomig fog közlekedni. Ezzel a vonattal megyünk Ürmösig. Találkozunk a nagy állomáson 7 óra 35 perkor.
Túravezető: Bölöni Kelemen Mihály.
15- én, szombaton a Nagy Vángára ( 1440 m. ) kirándulunk a Vánga tisztáson keresztül. Hogy hol van a Nagy Vánga gerince? A Keresztény-havason a Römer turista háztól nem messze. A mi túránk nem érinti a turista házat, a tisztásról megyünk fel a gerincre, csúcsra. Ha szerencsénk lesz, akkor itt is honos királyrózsa  második virágzásában gyönyörködhetünk.
Találkozunk 8 óra 45 perckor a Postaréten és a 9 órakor induló busszal megyünk a Pojánába, ahonnan a kék kereszt jelzésen megyünk a Vángára.
Túraidő 1.5 – max. 2 óra, szintemelkedés: 440 m.
Túravezető: Piszár Károly.
 
A múltheti túrával kapcsolatban: 
A Fetifoiun, vagyis a Leényka gerincén-élén a Sibothig  húzódott 1000 éves határon kirándultunk. E gyönyörű gerincen, amely több csúcsokat is érint Két határkövet is találtunk. Az egyik csúcson letértünk az útról fényképezni a Bucsecset és kb. 50 m-re az úttól nagy meglepetésünkre egy tejesen ép határkövet találtunk az erdőben. A képünkön is láthassuk a tetején nincs számozott oszlop. A második határkövet lejjebb az útban találtuk meg. Még találtunk két szétvert határkő maradványit. Sibothnál egy  határoszlopra lettünk figyelmesek.
Sibothnak az 1849-iki önvédelmi harcban szintén szerepe volt. A muszkák betörésekor Tuzson János honvéd őrnagy június 18-án vissza verte a tíz-szeres számú orosz betörőket.
Részletes leírást találunk Orbán Balázs A SZÉKELY FÖLD LEÍRÁSA   24-ik számában. 
Az innét 5 km-re levő Predeálra mentünk a Rozsnyó völgyében. Predeáltól nem messze találtuk az 1916-ban elesett  hősök temetőjét. A román hősök  temetőjében, többségben vannak a magyar és német hősök. Predálon az állomásban áll az első világháborúra emlékeztető katonai szobor mű.
Nézzük meg a túránk folyamán készült fényképeket

2014 november 8

8-án, a szombati túránk Ürmösröl indul. Ürmösön megkeressük az őslénytani védett területet. Az Olt bal partján a patak mellett találjuk meg, a központól kb. fél km-re az utolsó házak közelében. A védett kövület-fauna a  kréta korú, márgaöszletben található. Szürke, zöld kövületek. A kövület lelő helyet 1954-ben, 4 hektáron védetté nyilvánították.
2 órai járatra, újabb figyelemre méltó sziklákat (Ágaskő) találunk, amit Orbán Balázs is megkeresett, igaz Ő az Olt szorosból a Szökőpatakot követve ment fel a sziklához.
Találkozunk a nagy állomáson 5 óra 50 perckor és 6 óra 20 perckor induló segesvári vonattal megyünk Ürmösig, jegyeket oda-vissza vegyük meg.
Túravezető: Bölöni Kelemen Mihály
Halottak napján megemlékeztünk : 
A hajdani BTE elnökéről: Halász Gyuláról, a nagykőhavasi menedékház tervezőjéről: Halász Kálmán építész mérnökről, Székely Géza turista titkárról, Förster Balázs a BTE és Encián vezető személyről és nejéről Arankáról, Szotyory Kálmánról és nejéről Máriáról, Szabó Jánosról és nejéről Szinéről. Valamennyien a hajdani BTE tagjai voltak. Továbbá megemlékeztünk az Encián volt elnökéről Hild Jánosról és lányáról Máriáról,  Apáthy Géza költőről – kinek az újonnan alakult BTE elvállalta sírjának gondozását.
Sírjukra virágot helyeztünk, megkoszorúztuk és gyertyát gyújtottunk.