2018 augusztus 18 – 19

Elöljáróban, I. Szent István magyar királyról emlékezünk meg. 
Született 975, Esztergom.  
Elhunyt 1038 augusztus 15-én. 980 éve. 
 
Az archív fotón egy 1938-ban készült fotót láthatunk a nagykőhavasi hajdani BTE  sízőkről. 
A fotót Siskovits István bocsátotta rendelkezésünkre. 
Siskovits István az elsők között iratkozott be az újraalakult BTE-ben 2006-ban. Tudomásunkra hozta, hogy tagja volt a hajdani Brassói Turista Egyesületnek. Valószínű, hogy már nem volt törvényes tag, mivel az egyesületet 1940-ben betiltották. Ennek ellenére a tagok tovább tevékenykedtek, a turistaszálló is megmaradt. A most már nem törvényes tagok a  sí túrákra rendszeresen minden évben eljártak a Nagykőhavasra sízni. 
Siskovits István nem tudta bizonyítani BTE tagságát, viszont a Cserkész Egyesület tagságát tudta bizonyítani.
Jó baráti viszony alakult ki a Siskovits és a Szotyory család között. A BTE elnöke Szotyory Gy. jó indulatú, segítő embert ismert meg benne, ezért méltatta és TISZTELETBELI tagnak nevezte ki. Viszont 2012-ben egy Giró szintén István,  összeesküvést szervezett a BTE elnöke ellen. Az ételkihordó Giró többször felkereste Siskovits I. és rávette, hogy írja alá az összeesküvést, aláírta. Miután kiderült Giró hamissága, Siskovits  a BTE elnök bocsánatát kérte, az elnök megbocsátott neki, viszont a baráti viszony nem állt vissza. 
Siskovirs István 96 éves korában elhunyt, nyugalma legyen csendes, emléke áldott. 
Az alábbi foton a BTE titkárnőét láthassuk a szeretett Siskovits Istvánnal.        
img20180814_08214487  
    
 
A hétvégén, szombaton vagy vasárnap, az időjárás függvényében a Setét-patak völgyében kirándulunk. A túra változtatás jogát fenntartjuk.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon. 
A múltheti túrával kapcsolatban. 
Említettük, hogy a nagy meleg miatt, olyan túrát szervezünk, ami nem okoz nagy fáradságot.
Száldobostól nem messze a Valál-völgyében kirándultunk. Száldobosról Orbán Balázs is megemlékezett : “Száldobos és Füle közt Volálpataka szakad be balpartilag a Kormosba. E völgyben feküdt régen Volál nevü falu, melyet a tatárok feldulván, lakói Száldoboson és Fülén telepedtek le.”
A Száldobostól a nem messze levő Valál-völgyét elég könnyen megtaláltuk. Fenn a völgyben a  bővizű  Buzgó-borvízforrás mellett csinos, borvíz fürdővel is rendelkező erdészháznál telepedtünk le, ahol szobát is lehet bérelni az erdészeti hivatalnál. A Kápolna és a Valál-patak völgyét jártuk be. Ezekben a szurdok-patak völgyekben sorozatos borvíz források törnek a felszínre. Ezekben a patakokban érdekes módra borvíz folyik. A forrásokat könnyen felehet ismerni, mivel a feltörő borvíz rozsda-vörösre festi a feltörés helyét, tovább folyva a víz kitisztul, majd úja egy feltörés következik. Csodálatos látvány, ilyet még nem láttunk. Ezeknek a forrásoknak nevük is van : Sziki – Szálka – Ikró – Baktorai – Tóth-Mozi Források. Továbbá is találtunk borvízforrás sorozatot. A vidék gyönyörű, minden irányban hegy magaslatok, melyeket szekér utak szakítanak meg. Mennek-jönnek a szekerezők, ez itt a taxi. A falu fiataljai fürödni járnak  a borvizes fürdőben az erdészház udvarába.
Valál-völgyében, vaskőbánya is található, de ezt már nem volt időnk megkeresni. Ősszel megint eljövünk erre a gyönyörű vidékre és akkor a vas-bányát is megkeressük.
Fotó galéria: