2019 augusztus 28 vagy 30 

A múltkori túra jelentésünkben említettük, hogy Brassóban hétfőn lesz a megemlékező előadás Szent István királyra emlékezve. Az ünnepélyt koszorúzással ért véget. Az előadáson elég sokan voltak, de csak négy egyesület koszorúzott. A Brassói turista Egyesület részéről, Szotyory Mária és Brummer Klára koszorúzott. Elgondolkoztató az a tény, hogy a Brassói Lapok és a Brassói Magyar Televízió részéről senki se méltatta az ünnepélyt.
A következő túránkat 28-én szerdán, vagy 30-án pénteken szervezzük meg ha nem lesz túl nagy kánikula. A javasolt túra szintén a Bucsecs-hegység, Furnica csúcs. Ez a túra a múltkori Szent Anna sziklatúra folytatása.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon. 
A múltheti túrával kapcsolatban : Peles kastély, Szent Anna szikla. 
A túra fő célja a Szent Anna szikla volt. Itt még nem jártunk, viszont a Peles kastélyban az elmúlt évek során többször is jártunk. Mivel az utunk a kastélyt is érintette, ezért a szobrokkal díszített parkját részletesen bejártuk. A kastély felé tartva, az erdőben egy barátságos kis mókus fogadott. Mindenfelé szökdösött, majd nagy ugrással fenn termett az egyik fán, egy vékony ágon   jóízűen  kezdett falatozni. A kastély közelében folyik a vízesés-szerű zuhatagok egész sorozatával a Peles patak.
A Szent Anna szikla. A kastélyt elhagyva, a Cota 1400 felé vezető úton mentünk tovább. Kb. 4 km.-re a kastélytól van az a útelágazás, ahol az  út kitér jobbra, a régi útra ami szintén a Cota 1400 -ra vezet.   Az útelágazástól nem messze, bal felől találjuk meg azt az utat amin 10 perc alatt lehet  kiérni a keresett sziklához, a Szent Anna sziklához. Megdöbbentő látványban volt részünk. Egy érdekes, magas szikla alatt, egy ablakszerű kis “kápolna” volt látható. Általában az ablakok befelé nyílnak, ez a üveges ablak viszont kifelé nyílik és a kis mélyedésen a falon megjelenik Szent Anna amint a jobb kezében szűz-Máriát tartja egy lócán ülve. Szent Anna az édesanyák védő szentje.  Az ablaktól  jobb felől egy kis barlang üreg van, amely szent dolgokkal van díszítve, bal felé Anna képe látható a falon, felette egy szikla magaslaton egy vas-kereszt. A szikla alatt tovább menve, jobboldalt magas, látványos sziklák sorozata következik. Az Anna sziklától bal felől mély szakadék húzódik, ahonnét víz-zúgása-morajlása hallatszik fel. Ami nemmás mint a Peles patak. A szakadék mentén tovább, menve, a végében egy nagy vízesés figyelhető meg. A vízeséssel szemben a sziklákon alpinisták gyakorló szikla falai látható.
Visszatérve a sziklához. E kis  “Ablak-kápolnát” 1912-ben létesítették. Az is érdekes, hogy Anna neve a sziklán két ‘N-N’-el szerepel, magyarosan, viszont a hirdető táblákon már egy “N”-el szerepel, románosan.
Vissza az állomás felé menet, állandóan figyeltünk Bucsecs-hegység szikláira, magas csúcsaira, a fel-le száguldó gondolákra, a szemben levő Báj-hegység vonulatára.
Szép – gyönyörű, felhőtlen időjárásban volt részünk, a magasan fekvő Szinájában nem volt nagy meleg.
Fotó galéria, Peles kastély:
Fotó galéria, Szent Anna szikla: