2023 október 7. 

A következő túrát október 7-én szombaton  szervezzük. Rósz idő esetén a túrát egy héttel elhalasszuk. Javasolt túra a Magura.


img_4616

A múltheti túrával kapcsolatban: A Ragadó-völgy. A hajdani Tampa vendéglő környékén. 
 PETŐFI SÁNDORRA EMLÉKEEZÜNK. 
ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA. 
Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
 
Kiülök a dombtetőre,
innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
 
A város szélétől szép – meleg őszi időben indultunk el. Sok turista társaságával. Az autós turisták sem hiányoztak.
A hajdani Tampa vendéglőt, amit  ‘Nyúl’ –  Iepure névre kereszteltek át egy pár évvel ezelőtt lebontották és helyette a ma is tartó emeletes épület  építése kezdődőt el.
Brassóból a Cenk alatti sétányon, amelyet többszáz éves fák szegélyeznek egy óra alatt   lehetet kijutni  a Tampa vendéglőhöz. Ezt a sétány ma is nagy szeretettel járják.               Innét tovább menve, szép erdei úton a Pojánában lehet feljutni. kb. egy óra alatt. Vigyázat! Medvével találkozhatunk.
A helységet a Róka-padtól is meglehet közelíteni. Ismerés turisták mondták el, hogy medvével találkoztak útközben. Nagyon megijedtek.
A helység érdekessége még az, hogy egy gátat építetek, amit vízzel kellett volna feltölteni, de erre mainapig sem került sor. A turisták kedvenc kiránduló helye lett.
Miután megebédeltünk a Cenk alatti sétányon indultunk el Brassó felé. Egy kis egérrel találkoztunk.
Fotó galéria: