Daily Archives: October 24, 2021

2021 október 23

 
Az elmúlt napok rósz időjárása és a járvány miatt nem szerveztünk túrát.   Túrát legközelebb szombaton szervezzünk, ha nem esik az eső.
további részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.
A hét folyamán két megemlékezésen vettünk részt:
Dk. Szikszay Jenő tanár, születésének a 100-ik évfordulóján,
Sipos Lajos tanár, születésének 80-adik évfordulóján. 
 
Dr. Szikszay Jenő hajdani magyar szakos tanárra emlékezett a magyar közösség október 19-én,  századik születésnapján. 
Azt már mindenki tudja, hogy a Szekuritáté zaklatta – üldözte, ezért 1977-ben véget vetett életének.  A Postaréti temetőben 19-én, kedden Dr. Szikszay Jenő sírjánál kezdődött a megemlékező ünnepély. Miután elhangzott a szentbeszéd az gyülekezők az Áprily Lajos Főgimnáziumban mentek le, ahol részt vettek a Dr. Sziszay Jenő bronzba öntött mellszobor leleplezésén. Az iskola udvarán folytatódott az ünnepély. A Brassói Lapok főszerkesztője ismertette a centenárium ünnepség létrejöttének részleteit. 
Az ünnepi beszédeken Sipos Lajos, nyugdíjazott magyar-román szakos tanár,  ( 2o1o-ban kiharcolta, hogy  emléktáblát  állítsanak fel Szikszay emlékére. Két évi huzavona után 2013-ban az emléktáblát végre felavatták.)  is méltatta Szikszay tanárt. 
A Brassói Turista Egyesület részéről az emléktáblát Szotyory Mária koszorúzta meg. 
Fotó galéria:             
Másnap Sipos Lajos vendégei voltunk. Október 19-én született.  Születésének a 80-adik évfordulójának alkalmával kívántunk további hosszú életet és egészséget.   
Sipos Lajos, nyugdíjazott magyar-román szakos tanár. De Ő nemcsak tanár, hanem költő is.  Azt is tudjuk, hogy eddig háromszáz költeménye van. A költemények kiadásán tevékenykedik.   A Brassói Turista egyesület kultúrfelelőse.