2017 július 29

Július 29-én, szombaton, Flóra napján a sisak idomú  Ürmösi-Tepejre kirándulunk. Az Olt-szorosból megyünk fel, arról a tisztásról, ahol az unitáriusok szokták szervezni minden év utolsó júliusi szombatján az Unitárius Találkozót. Az idén Datk ( Dakk,  ahogy Orbán Balázs  nevezte) szervezi.
Orbán Balázs nyomában fogunk járni. Az Ürmösi-Tepejen hajdanában két vár létezett, aminek nyomát most is meglehet találni, a három barlangja arra vár, hogy felkutassuk.
További részletek és bejelentkezés a 0368/901 418 telefonszámon.
A múltheti túrával kapcsolatban.
 
A tomboló nagy melegek miatt, mindenféle hegyi túrát mellőztünk. Végül úgy döntöttünk, hogy a Rétyi Nyírben megyünk “vadászni” persze nem az őzeket vagy a vaddisznókat akartuk kilőni, hanem a tavirózsákat fogjuk megkeresni, amiből már elég kevés lelőhely létezik még. Egy sárga pont jelzésen és más utakon is keresztül-kasul bejártuk a lápost, de tündérrózsát csak az ismert helyeken találtuk, viszont szép lápos-tavak vannak, csak éppen a tavirózsák hiányzanak róluk.
A hatvanas évek elején a BTE elnöke többször is járt motorkerékpárral a nyíresben, amit akkor  látott, annak még nyoma sincs máma. A tavak sokaságában nagy számban tündököltek a tavirózsák. Kár, hogy ez a szép lápos a tejes kipusztulás felé tart. Egy pár évvel ezelőtt, három tóban találtunk tavirózsát, ma már csak kettőben.  A kommunista rendszerben több figyelmet fordítottak a láposra, az erdőt kerítéssel és sorompókkal zárták le. A sorompók elkorhadva a földön hevernek, a kerítések eltűntek, nagyszabású legeltetés folyik, juhok, kecskék, tehenek százai legelésznek. Ez a mai szigorúan  védett RÉTYI NYÍR ! 
Mivel többször, majdnem minden évben legalább egyszer ellátogatunk a Rétyi Nyírben, sok fényképünk gyűlt össze, ebből a fénykép gyűjteményből  közlünk egy pár képet.