2020 július 29

Még egy javasolt túránk van, amit szerdán, 29-én szervezzük meg, természetesen az időjárás függvényében. Azért hangoztassuk, állandóan az időjárást, mert esős az idei nyár.
Mivel még mindig szemben kell nézzünk a járvánnyal, ezért csak rövid túrákat szervezünk, Brassótól nem túl messze, és kerüljük a hétvégi napokat, szombat – vasárnap, mert ezeken a napokon már tapasztaltuk, hogy zsúfoltság van.         
A szerdán a Zernest-szorosában kirándulunk. 
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.
 
 
A múltkori túrával kapcsolatban. Remete-hegyi-barlang – kápolna, ahova a kék sáv jelzés vezet.
Zernest-ről, szép napsütéses időben indultunk el. Tervünk az volt, hogy nem megyünk a kék jelzésen, azon majd visszafelé jövünk. A Barca-völgyében felfelé, bal felől a Királykő, jobb felől  a  Szág-hegyvonulat. Az első híd közelében, kb. 3,5 km.-re Zertnestől, enyhén emelkedő hegy-oldalon eltértünk a Királykő legkeletibb szikla-tömbje felé. E szikla irányában értük el a kék jelzést. Innét már csak egy séta volt a Remete-hegyig. Szép virágos rét szegélyezte az út mindkét oldalát. Szép kilátás a Szág-hegységre.  Közben, fekete esőfelhők ijezgettek, jobbról is, meg balról is. Ha most nem ázunk meg…. Nem áztunk meg a kitisztult az idő. Megint jöttek a fekete felhők, de most nem ijedtünk meg, mert megint kitisztult.
Chiliilor kis templom, vagy kápolna a hasonnevű szikla sarkok alatt díszeleg gyönyörű környezetben. Hegy-oldalak, virágok, kilátás a Királykő szikláira, a Szág-hegységre. Mivel már többször jártunk itt, most a barlangokat nem kerestük meg.
Innét a kék jelzésen tovább menve, felérhetünk a Diana kunyhohoz, tovább a Zergék-párkánya – Zerge-forrás, Nagy-Királykő északi gerince 1955 m. 5 óra. 
Az út folyamán több elágazás van:
  Zernestől az első elágazá a sárga sáv jelzésen a Hasadék-völgy.
A második elágazás a kék kereszt jelzésen a Határ-szakadékvölgy.                 
A harmadik elágazás a piros kereszt jelzésen a Királykő-tornya.    
A kék jelzésen, sáros – köves utat követve tértünk vissza. Részben erdőn keresztül vezet az út. Kiérve a Hasadék elágazáshoz, jobb oldalt a Nagy-Királykő, bal oldalt a Kis-Királykő, köztük a Hasadékvölgy. A Kis-Királykő magaslatán  a Hősök-keresztje látható.                  A Curmatura turistaháztól piros pont, a Zánoga-rétről kék pont jelzésen lehet felkapaszkodni a kereszthez. Mindkét út nehéz, az innenső kábelekkel van biztosítva. 
Királykőn az összes kunyhók leégtek. Helyette, műanyagból készült, gömb alakú kunyhókat helyeztek ki. Ilyet találunk a Dianán is. A hatvanas években még megvolt a régi kunyhó,  aludtunk is benne a padlás részében.
Fotó galéria: