2020 november 13 – 19 

Elöljáróban, folytassuk a megemlékezést a templomokról. Megemlékeztünk a szász és a román- ortodox templomokról.Továbbá a magyar templomokról emlékezünk meg, hiszen Brassóban és Erdély szerte minden kis és nagyobb településen ott vannak a templomok.
Brassóban, katolikus, református, evangélikus, unitárius, baptista, de ott van a Zsinagóga és a görög templom is.
fotó galériában brassói templomokat, továbbá Erdély egyes látványos templomait láthassuk.
Kihasználva a szép őszi időjőrőst, a következő túrákat szervezzük: 
November 13-án a Bucsecs-hegység térségében kirándulunk, kiinduló helység: Szinája.
November 19-én, szintén a Bucsecs-hegységben kirándulunk.
További részletek és bejelentkezés az ismett telefonszámon. 
 
 
 
A múltkori turákkal kapcsolatban: 
Malomdombok – Sipoly-völgy. 
Salamon kő – Felső-Pojána a régi úton.
Szombaton, szép napsütéses időben a Sipoly- völgyében sétálgattunk. Nem volt szándékunkban bravur- túrát tenni, az őszben öltözött erdők, völgyek, kristálytiszta patak kis zuhatagjaira, szépségeire figyeltünk. De inkább a fotó galéria képei beszéljenek.  
Foto galéria:
 
 
Vasárnap, mivel tudtuk, hogy folytatódik  a szép őszies időjárás, a Salamon kőtől kiindulva a Felső-Pojánáig sétáltunk fel. 
A buszról leszállva, mindjárt egy szomorú, borzasztó látványban volt részünk, a volt kis különleges vendégház összeomlott. Homlokzatán Salamon király festménye látható, amint lovával ugrásra kész. Érdekes modon ez a fal nem omlott le, a halálában vergődő épület homlokzatán még látható ez a festmény. Ez egy csoda, hogy nem omlott le ez a magas fal, hiszen nem tartja semmi ? Tulajdonképpen ez a épület Brassónak egy műemléke ként volt nyilvántartva. De ez a műemlék nem kellett a városnak, ezért hagyták szándékosan összeomlani.
Miután búcsút vettünk a haldokló épülettől, az egész út során az őszben borult erdők szépségeibn gyönyörködtünk.
Fotó galéria: