2014 november 2

tura

November 2.-án, vasárnap újraszervezzük a rossz, hideg idő miatt elmaradt túrát a predeáli hegységben .
A részleteket a múltheti közleményben találjuk meg.

 
Megemlékezés a Brassói Turista Egyesület 9 éves évfordulójáról
 
2005 november 3-án, született meg Brassóban a BRASSÓI TURISTA EGYESÜLET, (BTE)
1989 után Brassóban  az első bejegyzett, önálló magyar turista egyesület.
Az egyesület bejegyzése sok nehézségbe ütközött. A kérelmezést háromszor kellett megismételjük, azok miatt akik  ellenezték a BTE bejegyzését. 1989 után Brassóba, működött a  kolozsvári EKE-nek egy fiók osztálya nem hivatalosan.  2005-ben miután megérett az idő, hogy a nem hivatalosan működő egyesületet bejegyezzük a törvényszéken, felvetődött az a kérdés, hogy mit jegyezzünk be? EKE vagy BTE ? Szavazásra került, több mint 90% a BTE-t szavazták meg. A Brassói Turista Egyesület a nem hivatalos EKE egyesületből jött létre. Bizonyíték rá, hogy a tagok 100%-ban BTE tagok lettek, az irattár, az EKE vagyona, zászló a BTE tulajdonában ment át. A Brassói EKE 2006-ban, egy új zászló alatt alakult meg hivatalosan, főleg a nem hivatalos EKE-ből és azóta is jól működik,  a két törvényes egyesület egymást nem zavarja. A természet mindenkié.
Érdekes egybeesés: a hajdani BTE is november harmadikán kezdi el működését.
Ha már a hajdani Brassó Turista Egyesületet említjük, tavasszal kedves vendégek látogattak meg. György Tünde és Székely Csaba, Székely Géza a hajdani BTE turista titkárának a gyerekei. Jó barátságot kötöttünk. Az egyesületünkben nagy szeretettel iratkoztak be, rajtuk keresztül a két BTE egyesület össze kapcsolódik. Ezek szerint most már jogutódok lettünk. A 2005-ben alakult BTE folytatása az 1927-ben alakult BTE-nek.
Az évek folyamán szerveztünk:
– minden évben több mint 100 túrát, néha elérte az évi 150 túrát is
– évzáró gyűléseket, minden évben tavaszi és őszi gyűléseket, valamint minden héten vezetőségi gyűléseket. Ezt azért emeltük ki, mert megrágalmaztak azzal, hogy egyetlen-egy gyűlés sem volt szervezve a megalapítástól kezdődően.
– továbbá szerveztünk, szüreti mulatságokat, farsangot, különböző évfordulókra például jótékonysági mulatságot és a bevételt a nagykőhavasi EKE turistaház javítására ajánlottuk fel.
Az élturistákat oklevéllel méltattuk, sokszor elérte a 60 kitüntetést.
Megszerveztük az Orbán Balázs táborokat is, székelyföld különböző vidékein, Orbán Balázs nyomában címmel.
Még sorolhatnánk a különböző tevékenységeket.
Az egyesületbe 120 an iratkoztak be
A múltheti túrákkal kapcsolatban:
 
Csíkszeredában Székely Gézára emlékeztünk. Sírját megkoszorúztuk, virágot helyeztünk és gyertyát gyújtottunk.
A kincset érő göröcsfalvi vagy Csíkrákos templomát látogattuk meg, majd a vacsárcsi kőbányában mentünk ahol érdekes bazalt orgonákat láttunk és a szép bánya tavat csodáltuk meg. A bánya már 30 éve nem működik, a dimbes-dombos bánya nyáron virágkerté alakul át.
Tovább beszéljenek a képek.