2015 október 10

Mivel sorozatosan, csapadékos – borús időjárásban van részünk, az október 10-ére, szombatra, Bendegúz  napjára a túra útvonalát, pénteken határozzuk el, mivel nem tudhatjuk, hogy szombaton az időjárás megfelelő lesz-e a túrázásra.
A múlt szombati időjárást nem találtuk megfelelőnek az 1700 m.-es Bobul túrára, ezért túrát változtattunk és a Gotthárdkő térségében túráztunk.
A BTE a Brassó környéki túra lehetőségeket már számtalanszor bejárta. Nem szívesen ismételjük a bejárt túrákat, azért sem, mert ragaszkodunk ahhoz a közmondáshoz, hogy:
“A BEJÁRT TÚRÁT A NEMBEJÁRT TÚRÁÉRT MINDIG HAGYD EL”
Egy téli bolnoki túra alkalmával szemügyre vettük a Gotthárdkővet. Akkor elhatároztuk, hogy befogjuk járni a környékét. Fényképet is készítettünk róla, amit a leírásunkhoz csatoltunk.
A Gotthárdlő. 822 m. A térképeken ne keressük, mert hiába fáradozunk, nem találjuk meg. Nekünk van egy 1933-ban kiadott térképünk, ami Székely Gézától származik. Ezen a térképen mindent megtalálunk, románul és magyarul is.
Első lépésben megtekintettük az alatta levő felhagyott kőbányát, majd Dél irányban a Pergelttető és nyereg, ahonnét jobbra térve a Pojánkőhöz, balra a Bolnokra érhetünk ki. Egy elég meredek inkább úton indultunk el, ami párhuzamosan halad a Bács-völgyével, természetesen a hegy oldalába. Az út majdnem egyenes irányban halad, a Pergelttető nyeregnél ér véget. Egy lomb alagúton áthaladva, egy kis tisztásra értünk, ahol lepkék találkozóját pillantottunk meg egy fa óriás törzsén, innét a nyereg kb. 10-15 percre van. A régi térképünkön be vannak jelölve a Gotthárdkő gerincére  vezető ösvények,  szándékunk van, hogy egy más alkalommal ide is kimásszunk.
Dr. Kovács Lehel István, a Brassói EKE és az Országos EKE nemrég megválasztott elnöke, e kétszeres tisztség betöltéséért, a BTE őszinte gratulációját fejezi ki. Megvan győződve arról, hogy most már jó kezekben van a két egyesület. Elmaradnak az “eszményi” sértegetések a BTE-vel szemben és ezentúl, egy tisztességet megadó EKE egyesület lesz  itt Brassóban.
írásából megtudtuk, hogy a Gotthárdkő gerincén, valahol egy Remete-barlang található. Ahogy előbb említettünk, ezt a barlangot is megfogjuk keresni.
Mivel a Nap állandóan szembe sütött, csak kevés fényképet tudtunk készíteni.

Megemlékezés.

 
Október 6-án, a TIZENHÁROM VÉRTANÚ 166-ik évfordulójára emlékezünk. 1848 – 1849
MÁRKUS ISTVÁN FORRADALOM  ÉS  SZABADSÁGHARC  1848 – 1849 KÉPES TÖRTÉNELEM  című könyvéből két ábrázolást közlünk:
vertanu