2016 július 23 – 30 

Július 23-án, szombaton, Brigitta napján az Olt-szorosból kirándulunk. Kirándulásunk célja a Várpatak völgye. Ezt a völgyet Orbán Balázs is bejárta. A következőképpen jellemezi:
“A hegységek közül virgonc patakok törtetnek le, e patakok elseje (Alsórákostól) a Fenespatak, második a Várpatak. Ez utobbinak a hegységek közé felnyuló völgyülete egyike a legfestőibb és legkiesebb helyeknek”.
Lőrincz Sándor, “Erdővidéki túrautak” című könyvében a következőképpen jellemezi ezt a völgyet: “Ha valaki földi mennyországot akar látni, járja végig ezt a ritka szép völgységi tájat”.
Ebben a völgyben már jártunk, most megyünk harmadszor.
Július 30-án, szintén szombaton, Judit napján az Unitárius találkozót látogassuk meg, amit az Olt szorosban rendeznek az Ürmösi Tepej alatt, majd a térségben kirándulunk. A kirándulásunk célpontja a Durduja és a Solyomkő. Ha lesz időnk, akkor a Tepej vízeséséhez is felmegyünk. 
További részletek és bejelentkezés a 0368/418 901 telefonszámon.
Túravezetők: Szotyory Mária és Brummer Klára
Rósz idő esetén a túrákat elhalasszuk. 
 
A múltheti túrával kapcsolatban: 
 
 
A múlthéten a Komána völgyében, amit a helybeliek Kincses völgyének neveznek a Tigáj  vízesést kerestük meg. Sok kérdezősködés után végül egy málnászni   igyekvő romák magyarázták meg a vízesés hollétét. Felhívták a figyelmünket, hogy vigyázzunk, mert a térségben egy veszélyes, bocsait védő  anyamedvével találkozhatunk.  A medvével nem találkoztunk, a vízesést viszont, egy gyönyörű szorosban találtuk meg. A közölt képen ez a vízesés látható. Közelében egy barlang található, a Kincses barlang. A hozzá vezető út olyan meredek, hogy csak négykézláb lehet oda feljutni.
A Kincses völgy említésre érdemes látnivalói. Az említett barlangon kívül, még három barlang található. A legszebb a kománai barlang, továbbá van egy befalazott barlang és a Tatár kapu közelében egy kis barlang, nehéz megtalálni, a növényzet eltakarja. Továbbá, a Faragotkő, oszlopos bazalt előfordulás, és zónájában lévő Kőember. A kapu közelében felhagyott bazalt bánya. Szép sziklák is ékesítik a völgyet.  A térségből szép út vezet föl a Gürbovára, ezzel kapcsolatban említésre méltó a Szökőpatak. A Tatár kapu közelében találunk egy olcsó kempinget, lehet sátrazni, vagy a házikókban szobát bérelni. A völgyből ki lehet jutni a Bogáti-erdőben.