2016 augusztus 6 – 13

Augusztus 6-án, szombaton,Géza napján a múlthéten az esős időjárás miatt elmaradt, a Solyomkő kirándulást szervezzük újra. 
Augusztus 13-án, szombaton, Ipoly, Csongor napján egy könnyebb túra keretin flekkent sütünk.  A következő túrát vasárnapra, közösen döntjük el. 
További részletek és bejelentkezés a 0368/418 901 telefonszámon.
Túravezető: Piszár Károly
Rósz idő esetén a túrákat elhalasszuk. 
 
A múltheti túrákkal kapcsolatban:
 
Csokás.
Soron kívül kedvenc kiránduló helyünkre kirándultunk a Csókásra. A gyurgyalag madarakat figyeltük meg. Ezek a madarak szép, színes tollazatúak, a látott fiókák még nem öltötték fel a színes tollazatukat. A löszfal több millió éves csigáit is tanulmányoztunk. Gyönyörű látvány.
Alább egy pár képet közlünk.
 
Komána barlang – Faragott-kő.
A múltkor szervezett kománai túrában, nem fért bele a barlang és a Faragott-kő megkeresése.  Kitanulmányoztuk a mindkét természeti érdekesség hollétét.
Most az egész napot ezek felkeresésére fordítottuk. Megérte.
Érdekesek ezek a kománai emberek. A barlang és a Faragott-kő irányára nagyszabású jelzőtáblát állítottak fel. Két tábla van egymáson, az egyik a Faragot-kőt, a másik a barlangot jelöli. Az a baj, hogy a barlang nem arra van amerre a tábla mutat, ha arra indulsz, akkor nem érsz a barlanghoz. Ezt saját kárunkon tapasztaltuk a tavaly. A még nagyobb baromság, hogy a Faragott-kő táblája is a barlang irányában mutat. A Faragott-kő az ellenkező oldalban található, ínén egy jó km.-re. Szegény turisták, hahaha.
A barlangot kemény kimászó után értük el. Ilyen szenzációs barlangot még nem láttunk.
Kománai barlang ? Inkább Ördög barlangjának neveznénk, miután belépsz a sötétben egy ördög fogad. Az ördögöt az alább közölt képek között megtaláljuk.
A bazalt oszlopokat, amit Faragott-kőnek neveznek könnyen megtaláltuk. Persze ez is jól elvan rejtve. Ha jó sas szemed van, akkor az odavezető utat megtalálod. A látvány nagyon szép, ha nem figyelsz arra, ami körülötte van. erről inkább ne beszéljünk.
 
Unitárius találkozó az Olt-szorosban, Alsórákosi Unitárius Egyház szervezése.
Orbán Balázs emlékére mi is ellátogattunk a találkozóra, ahol ürmösi barátainkkal, ismerőseinkkel találkoztunk és fogtunk baráti kezet. Az ürmösiekkel többször kirándultunk.
A Várpatak völgyével párhuzamosan egy érdekes, vad szurdok völgyben túráztunk. Állítólag itt is volt egykor vár, amit tévesen Mihály  várának neveznek. Orbán Balázs részletes leírásában, tudjuk, hogy Mihály vára, és a Hasat-kő a Várpatak fejében található.
Egy nagyon szép úton elindultunk a Solymkő felé, miközben figyelmeztető morgást hallottunk. Nem a bocsait féltő medve morgott, hanem az ég. A Nap még sütött, de fekete félelmes felhők kezdtek gyülekezni, jobbnak láttuk visszafordulni. Egy fél perc lett volna még az autóig, de ezalatt jól megáztunk. Egy jot zuhogott, majd hirtelen elállt. Köpecnél ért megint utol az eső, egy olyan hatalmas zápor formájában, amit életünkbe nem láttunk. Egész Brassóig kergetett az eső.
Azért készítettünk egy pár képet: