További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.

A múltheti túrával kapcsolatban. Az előre jelzés szerint: szombaton esik, vasárnap szép idő lesz. Ez pont fordítva történt. Mivel számítottunk arra, hogy délután esik, ezért nem mentünk túl messze a Bodza környékén. Nagy ködben indultunk el és zuhogó esőben jöttünk haza, mintha október lenne. A Bodzavám közelében levő Sugó-patak, sorozatos zuhatagos  szorosában a két felső zuhatag-csoportját kerestük meg.  Többször jártunk már itt, mindig elvarázsolt a látvány. Meglepetésünk az volt, hogy az utat kiaszfaltozták a szoros bejáratáig. A bölény park is működik Bodzavámon, 10 lej a belépő.

Orbán Balázs is megcsodálta ezt a tüneményes látvány : “Sugó- vagy Malom pataknak (Urlatore) rejtett mellékvölgyületében, hol a rövid futású csermely zárt, s kivülről alig észrevehető völgyében egy valódi csodás tünemény rejtőzködik, oly tünemény, amelynek alig van párja, s a melyet még is oly kevesen méltatták megtekintésre.”

Kezdik felfedezni ezt a “tüneményt” sok látogatóval találkoztunk, még magyarországiakkal is, hétvégi kiránduló hely lett.

A Sugó-patak jobb oldali mésztufa kőzetből felépülő hegyoldalon jött létre ez az érdekes kis források sorozata, a lefolyó viz, az egész hegyoldalt elönti. A források közvetlenül az erdő határán vannak. A feltörő vízek, a felszabaduló gázok hatására habossá válnak, érdekes zenélő csörgedezést lehet hallani. Innét van találóan  a Sugó név.        

Hazafelé Bodolán megnéztük azt a nagy kőhidat, aminek a tartó pillérei alól a  megduzzadt  Tatrang-pataka kimosta a talajt, ezáltal a tartó pillérek megdőltek és leomlottak.

Szerencsére a vonat éppen átment, valószínű a vonat rezgése hatására omlott le a hid.

A hétvégén, 21-én szombaton a Bodza vidékére kirándulunk. A túra irányát pénteken határozzuk el az időjárás függvényében. Ha a rosszra fordul az idő, ami az előre jelzés miatt lehetséges, akkor túrát két hétre halasszuk el, augusztus 4-ére,  mivel 28-án, a Csörgő vízeséshez kirándulunk.

További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon. 

Sepsibükszád környéke – tusnádi-szoros. A kirándulásnak két célja volt : Vápa-vára és az erőmű a tusnádi-szorosban. Bükszádot Orbán Balázs is bejárta, a következő képen emlékezik meg róla : “Bükszád egy vadregényes hegykebelben a tusnádi szoros alsó torkolatában, gyönyörű lombdús hegyektől körülkeretelt fennsíkon, melynek nyugati oldalán mélyen ágyalta be magát az Olt. … Különben Bükszád egyike honunk legszebb havasvidékeinek, nem csak azon sok természeti szépségénél fogva, mellyel a teremtő azt oly pazarul felékité, hanem érdekes azon sok régi rom miatt is, mely annak környékén múlt idők emléktöredéke gyanánt fennmaradt.”

A vasút állomástól nem messze találjuk Bükszád virágokkal szegélyezett halas tavait, összesen hetet. Vápa-várához szintén a vasút állomástól lehet eljutni a kék pont turista jelzésen. Az út érinti a tavakat. A halászoktól érdeklődtünk az út iránt. “Menjünk tovább a sínek mellet és kövessük a jelzést, de vigyázzunk, mert arrafelé sok medve van. Medve veszélyes az út, ne induljanak el.”

Elindultunk a sínek melletti ösvényen. Alig mentünk vagy száz métert a tavaktól, egy kék nyíl jobbra térőt mutatott. Követtük a jelzés, egyenesen egy mocsárba vezetett. Ösvény sehol, jelzés sehol. Valószínű, hogy a sok esőzések miatt jött létre a mocsár. Innét már látszót a várhegy, pontosabban a várhegyen levő kőbánya. Azt határoztuk, hogy majd ősszel visszajövünk, és akkor folytassuk az utat. Ősszel biztosan szép látványban lesz részünk. A tavakban és a tavakat szegélyező virágokban gyönyörködtünk. Tisztaság minden felé, a halászok azt mondták, hogy a medvék este felé jelennek meg, akkor nem tanácsos itt járni.

A Határ panzió mellett elhaladva, szintén az Olt folyónál szemléltük a tönkrement erőművet a Kárpitus kőfejtő közelében.  Siralmas látvány. 1989 után az erőművet leállították. Megkezdődött az erőmű  lerombolása. A víztároló vizét leengedték, kár, megmaradhatott volna, hiszen szép környezetben volt a tó. Becslésünk szerint a tó a gátnál, alig volt 5-6 méter mély és kb. fél km. hosszú. A turbinához egy földalatti alagút vezetett. A száraz tó-mederben nem találtuk sehol ezt a alagutat. A gát utáni lejtő nagyon csekély, mi laikusak, nem tudtuk elképzelni azt, hogy hogyan tudott működni ez a erőmű. Az Olt- folyót elvezették, megváltoztatták folyási irányát, de miért ? Az erőmű valószínű, hogy egy hibás terv alapján készült a szociális vívmányok keretén.

A hétvégére, 7-ére,  megint viharos-esős időt jósoltak, ezért a Vápa-várához tervezett túrát elhalasztottuk a következő szombatra 14-ére. Mivel Málnásfürdő is útban esik, ott is időzünk és megkeressük azt a helyet ahol a zászlótartó állt.   

A múlthéten egy közeli kisebb virág túrát szerveztünk a Lempes-hegyre. 

További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.          

Amint már említettük, a szombattól  (hetedike) kezdődően megint viharos-esős rósz időjárást jósoltak az időjárás előre jelzésében. Mivel már többször csalódtunk az előre jelzésben, úgy gondoltuk, hogy ez a vihar majd úgy estére fog bekövetkezni. Úgy is lett.

Ezért egy közeli túrát szerveztünk, ahogy már említettük a Lempes-hegyre. Szép derült, napsütéses időben indultunk el. Dél felé kezdtek gyűlni a felhők, először barátságos, majd fekete vihar felhők ijesztgettek. De se villámlás, se dörgés, se eső nem volt. Szárazon haza értünk, az eső késő estére érkezett meg.

Egy évben többször is elszoktunk menni a Lempesre.  Mindig más virágokon  gyönyörködhettünk. A virágokat különböző színű lepkék látogatták.   Így volt most is, de sose figyeltünk fel a Szentpéterből  kiinduló szilvás útra. (Az úgynevezett vad-szilva, cseresznye szilva, vagy a nálunk használt elnevezés: maráncsen ).  Az út mindkét oldalán a fák roskadoztak a vadszilva terméstől, volt ott, sárga, piros, sárgás-piros és persze a lehullott szilvákat tapostuk.  Az a hír járja, hogy jó minőségű pálinkát lehet főzni belőle.

Az esőzések miatt és a megduzzadt folyók miatt és a veszélyesé vált utak tudatában nem szerveztünk túrákat. Vasárnapra derült fel egy kissé az idő, ki is használtuk és a Cenk-hegyre kirándultunk.

A hétvégén ha az idő is megfelelő  lesz a Vápa-várához kirándulunk és a tusnádi vízgyűjtő gátat is megkeressük.

További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.

Ahogy már említettük jó időben volt részünk. Az egész héten tartó esőzésnek már kevés nyoma volt. A megszokott virágok is nagyon megritkultak, viszont elég sok turistával találkoztunk. Sok medve támadás volt már a Cenken, főleg az egyedül  túrázok vannak kitéve medve támadásnak, mégis sok futókkal találkoztunk. Nem rég találtak holtan egy fiatalt, akit a medve tépett szét.

Mivel virágok nem nagyon voltak, ezért a   Cenk szikláit kerestük meg és a Bolgárszeg felé nyíló kilátót. Azt a déli hegyoldalt is bejártuk ahol hajdanában a Brassóvia vára állott. 

E negyven oldalas kis könyvben tallózunk.

A BRASSÓI TURISTÁK 30 ÉVES TÁBOROZÁSINAK VIDÁM – DALOS MESÉJE

Ez a csacska kis dal, mely valamikor az ötvenes évek elején született a Tónál, egy csúnya esős délutánon, majdnem harminc esztendeig a tavi emberek himnusza lett, érkezésünkkor, búcsúzásunkkor, a tábortűznél, állandóan énekeltük… és idővel énekelték mások is.

A sok érdekes alcím közül nehéz választani, hogy melyiket jelentessük meg.

Néhány éve már kedves csatakiáltásunk, egyben az egymást-hívó üvöltésünk:

Hej lap – lap – lap ! Ezt aztán átvette mindenki, aki rendszeresen járt a tóhoz. Nálunk az egyik krónika refrénje lett :

Refrén, melyet az ének elején, de minden strófa után mindenki énekelt :

Tovább 18 szakasz következik.

A versszakok tovább folytatódnak

Bizony voltak medvék a tó körül, de soha nem hallottam, hogy bárkit is megtámadtak volna. Az erdész szerint nem is kellett félni tőlük, mert nem voltak még “vérmedvék” , békés növényevők valának, na meg gyakorta ürítették a ritka szemétkosarakat vagy lakmároztak szemétgödreinkben.

1973 nyarán kerültünk legközelebb hozzájuk, ezt elmesélem, mert sokan hitetlenkedve hallgatták, pedig minden szó igaz.

Már kihirdették, hogy nem szabad a tó mellett táborozni. Májai Bandi mégis lemerészkedett a tóhoz s a kápolna mögötti réten, a hatalmas fenyők alatt a kiserdő szélén felverte sátorát. Két nap múlva mi is megérkeztünk a Trabival, s letelepedtünk melléjük. Bandi figyelmeztetett : nagyon közel vagyunk az erdőhöz, ott járnak le a medvék inni. Én rá se hederítettem a figyelmeztetésre s felvertem két sátrunkat : Pirike lakott a kicsi Zsuzsikával, a másikban én aludtam Anikóval. Remekül berendezkedtem, jó mély kamrát ástam, befedtem ágakkal s még bejáratott is csináltam. A kamra az “ebédlőnk” meg a sátrak között ott állt a Trabi.

Az első éjjel arra ébredek, hogy Pirike kiabál : “Pistaaa… itt van a medve…” “Dehogy van medve, csak… próbálom megnyugtatni. De ő csak tovább kiabál, mire én álmosan kimászom a sátorból, elindulok a kamra felé, hát Uramfia ! Ott ül a mackó a kamra közepén s vígan táplálkozik. Holdvilágos éjjel volt, tisztán láttam elégedett pofáját, amint Pirike finom paprikását eszi.  “Biz, a medve itt van… vígan vacsorázik” – nyugtattam meg Pirikét, de ő csak kiabált : “kergesd el…!  De mit csináljak ? A család azt várja, hogy bírkozzam meg vele amúgy hősi családapa gesztussal. S egyszerre eszembe jut a délután… ugyanis beszélgettem a kürtöskalács-sütő székelyekkel, akik elmesélték, hogy náluk is járt a medve. ..”és mit csináltak” – kérdem. “Semmit. – felelték – jött ez a kicsi kutya s el kezdett ugatni. Erre elment a medve.”

Ez jutott az eszemben, erre én is elkezdtem csaholni, ugatni, ahogy csak a torkomon kifért. erre a mackó megtörülte száját s köszönés nélkül elcammogott !

Ebből a könyvből tudtuk meg, hogy a tűzvész nem a harmincas években volt, hanem :

1946-ban (?) egy hatalmas erdőtűz pusztított, leéget a menedékház és a bükkszádi oldal gyönyörű erdeje.