Daily Archives: July 3, 2018

2018 július 11

Az archív foton a Cenk-hegy csúcsa alatti  Bethlen-barlang vendéglőt láthatjuk, amely a kilátóterasz végében épült 1873 ban.  (Az alsó kilátó)  1891-ben nevezték el Bethlen-barlang vendéglőnek.  A hűvös barlangban tárolták az élelmiszert, italokat és főleg a sört.  E kis vendéglő nagyon népszerű volt, a padlásán szállás lehetőség is volt. A kommunista rendszerben Cabana Tampa névre keresztelték át. 
1977-ben égett le, valószínű, hogy gyújtogatás áldozata lett. 
A láthatóvá vált barlangot, 2001-ben rácsal lezárták és egy márványkeresztet állítottak fel a barlangban. 
 
Az esőzések miatt és a megduzzadt folyók miatt és a veszélyesé vált utak tudatában nem szerveztünk túrákat. Vasárnapra derült fel egy kissé az idő, ki is használtuk és a Cenk-hegyre kirándultunk.
A hétvégén ha az idő is megfelelő  lesz a Vápa-várához kirándulunk és a tusnádi vízgyűjtő gátat is megkeressük.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon.
 
 
A Cenk-hegy.
Ahogy már említettük jó időben volt részünk. Az egész héten tartó esőzésnek már kevés nyoma volt. A megszokott virágok is nagyon megritkultak, viszont elég sok turistával találkoztunk. Sok medve támadás volt már a Cenken, főleg az egyedül  túrázok vannak kitéve medve támadásnak, mégis sok futókkal találkoztunk. Nem rég találtak holtan egy fiatalt, akit a medve tépett szét.
Mivel virágok nem nagyon voltak, ezért a   Cenk szikláit kerestük meg és a Bolgárszeg felé nyíló kilátót. Azt a déli hegyoldalt is bejártuk ahol hajdanában a Brassóvia vára állott. 
Az alábbiakban egy pár fényképet közlünk, főleg a sziklákról. 
 
 
Még egyszer visszaemlékezünk a Szent-Anna tavára, azért mert kezünkbe került                REIFF ISTVÁN az Áprily Lajos Főgimnázium volt magyar szakos tanára, a Búzavirág megalapítója, amit leánya Zsuzsa folytat. 
                            SZENT ANNA TAVÁNÁL OLY JÓ… című kis könyve. 
E negyven oldalas kis könyvben tallózunk.
 
A BRASSÓI TURISTÁK 30 ÉVES TÁBOROZÁSINAK VIDÁM – DALOS MESÉJE
 
Úgy, ahogy én emlékezem rá. A visszaemlékezéseket elkezdtem 1995 április elsején. 
 
Szent Anna tavánál oly jó…
csendesen hullámzik az Anna-tó,
fenyvessel borítva a hegyek,
nyáron csak oda megyek, juhé ! 
 
Ez a csacska kis dal, mely valamikor az ötvenes évek elején született a Tónál, egy csúnya esős délutánon, majdnem harminc esztendeig a tavi emberek himnusza lett, érkezésünkkor, búcsúzásunkkor, a tábortűznél, állandóan énekeltük… és idővel énekelték mások is.
A sok érdekes alcím közül nehéz választani, hogy melyiket jelentessük meg.
II. 1967-ES TAVI KRÓNIKA
Néhány éve már kedves csatakiáltásunk, egyben az egymást-hívó üvöltésünk:
Hej lap – lap – lap ! Ezt aztán átvette mindenki, aki rendszeresen járt a tóhoz. Nálunk az egyik krónika refrénje lett :
Refrén, melyet az ének elején, de minden strófa után mindenki énekelt :
Hej lap, hej lap, jó meleg a sátor sátorlak,
hej lap, hej lap, hop-hop-hop hej lap-lap-lap !
 
Újra itt vagyunk a tónál, ez már csuda jó,
milyen jó, hogy nem száradt ki a Szent Anna tó,
jó meleg az Anna vize, nedves is kicsit,
minden évben visszajön, ki belőle iszik…
(refrén) Hej lap, hej lap…
Tovább 18 szakasz következik.
13. Óh…Anna, Anna…
óóóóóh! Annával a kávéházban ismerkedtem meg,
ott, ahol a tenger háborog, semmit se fele-e-e-e-e-dek,
Egy cápa jött felém sikoltva, s megfogtaja kezemet,
a cápa persze Anna volt, azóta szerete- e-e-em…Óh
A versszakok tovább folytatódnak
Medvék a tónál…
Bizony voltak medvék a tó körül, de soha nem hallottam, hogy bárkit is megtámadtak volna. Az erdész szerint nem is kellett félni tőlük, mert nem voltak még “vérmedvék” , békés növényevők valának, na meg gyakorta ürítették a ritka szemétkosarakat vagy lakmároztak szemétgödreinkben.
1973 nyarán kerültünk legközelebb hozzájuk, ezt elmesélem, mert sokan hitetlenkedve hallgatták, pedig minden szó igaz.
Már kihirdették, hogy nem szabad a tó mellett táborozni. Májai Bandi mégis lemerészkedett a tóhoz s a kápolna mögötti réten, a hatalmas fenyők alatt a kiserdő szélén felverte sátorát. Két nap múlva mi is megérkeztünk a Trabival, s letelepedtünk melléjük. Bandi figyelmeztetett : nagyon közel vagyunk az erdőhöz, ott járnak le a medvék inni. Én rá se hederítettem a figyelmeztetésre s felvertem két sátrunkat : Pirike lakott a kicsi Zsuzsikával, a másikban én aludtam Anikóval. Remekül berendezkedtem, jó mély kamrát ástam, befedtem ágakkal s még bejáratott is csináltam. A kamra az “ebédlőnk” meg a sátrak között ott állt a Trabi.
Az első éjjel arra ébredek, hogy Pirike kiabál : “Pistaaa… itt van a medve…” “Dehogy van medve, csak… próbálom megnyugtatni. De ő csak tovább kiabál, mire én álmosan kimászom a sátorból, elindulok a kamra felé, hát Uramfia ! Ott ül a mackó a kamra közepén s vígan táplálkozik. Holdvilágos éjjel volt, tisztán láttam elégedett pofáját, amint Pirike finom paprikását eszi.  “Biz, a medve itt van… vígan vacsorázik” – nyugtattam meg Pirikét, de ő csak kiabált : “kergesd el…!  De mit csináljak ? A család azt várja, hogy bírkozzam meg vele amúgy hősi családapa gesztussal. S egyszerre eszembe jut a délután… ugyanis beszélgettem a kürtöskalács-sütő székelyekkel, akik elmesélték, hogy náluk is járt a medve. ..”és mit csináltak” – kérdem. “Semmit. – felelték – jött ez a kicsi kutya s el kezdett ugatni. Erre elment a medve.”
Ez jutott az eszemben, erre én is elkezdtem csaholni, ugatni, ahogy csak a torkomon kifért. erre a mackó megtörülte száját s köszönés nélkül elcammogott !
Ebből a könyvből tudtuk meg, hogy a tűzvész nem a harmincas években volt, hanem :
1946-ban (?) egy hatalmas erdőtűz pusztított, leéget a menedékház és a bükkszádi oldal gyönyörű erdeje.