Daily Archives: November 7, 2018

2018 november 3 – 4; 10 – 11

A Brassói Turista Egyesület, BTE újra  megalakulásának a 13-ik évfordulójára  emlékeztünk. 2005 november 3-án hagyta jóvá a törvényszék az egyesület megalakulását. 
A rendszer váltás után ez volt az első törvényesen megalakult magyar egyesület Brassóban.  Tulajdonképpen semmi új nem történt, egy betiltott magyar egyesület született újra. Hajdanában, 1927-ben alakult Brassói Turista Egyesületet,   Halász Gyula volt EKE elnök alapította.
Az archív foton BTE és az EKE  zászló felavatását láthassuk a Nogykőhavason a hajdani BTE turistaszálló romjain. 
Mindenszentek napjánHalász Gyuláról a hajdani BTE alapító elnökéről és Székely Gézáról, a hajdani BTE turista titkáráról emlékeztünk meg.  De, továbbá megemlékeztünk Dr. Szikszay Jenő magyar szakos tanárról, aki a securitate áldozata lett. A BTE közössége részéről,  egy kis koszorúval díszítettük  fel sírjaikat és gyertyát gyújtottunk.     
November 3-án, vagy 4-én valószínű, hogy flekkenezni  megyünk. Véglegesen pénteken döntjük el azt is, hogy hova megyünk.
További részletek és bejelentkezés az ismert telefonszámon. 
 
 
A múltheti túrákkal kapcsolatban, Sepsikörispatak, Kálnok és Árkos.
 
Sepsikörispatak. A múltkor elkezdett túrát folytattuk, mivel,  hogy már korán sötétedik nem tudtunk mindenhova eljutni. Egyenesen a falutól a 2,5 km levő Vadas erdőben mentünk a Pisztrángos fogadóban. ( Casa cu flori ) Miután jó ízűen elfogyasztottuk a frissen elkészített pisztrángot, túravezetőnk, Ütő László elkalauzolt a pisztrángos tavakhoz, azt is elmondta, hogy a medvék valóságos ösvényt tapostak a tavakhoz, amin mi is jártunk,  majd a meredek hegyoldalon lévő barlangokat mutatta meg.  Egy gyönyörű környezet, ide még ellátogatunk.
Fotó galéria:
 
Kálnok. Három km-re van, korszerűsített  úton lehet megközelíteni.
A kőkerítéssel körülvett református templom a falu bejáratánál áll, mellette a fából készített harangláb, szembe vele   Dr. BEDŐ ALBERT  1839 – 1918  mellszobra. A magyar erdészet atyja. A faluban két fából készített harangláb van, a második harangláb az unitárius templom mellett áll, temetőjében egy 300 éves tölgyfa található.
Fotó galéria :
 
Árkos. Árkoson figyelemre érdemes a református templom, mellette a hősök emlékműve, az unitárius vártemplom, a neogótikus Szent György-sírkápolna. Továbbá a falu nevezetessége a báró Szentkereszti kastély.  A park bejárati kapuját, kétfelől oroszlánok őrzik. A kastély  a Művelődési Központnak a helye. Nem látogatható.
Fotó galéria :  
November 4-én, Károly napján flekkent sütöttünk a Sipoly völgyében, a vízesés közelében. Piszár Károlyt a BTE törvényes alelnökét névnapja alkalmából  köszöntöttük fel. 
A november 10-ére, vagy 11-ére tervezett túrát pénteken határozzuk el az időjárás függvényében.