Szeptember 12-én, szombaton, Ibolya napján. A szombati nappal kezdődően, Zsigmond Judit tagtársunk meghívására háromnapos tábort szervezünk Lemhényben.
A következő túrákat szervezzük: Csernáton Haszmann Pál Székely Nemzeti Múzeum, séta Kézdivásárhelyen. Nemere, Nagysándor csúcs. Nyergestető, Úz-völgye, Nagy-Rugát csúcs és a Csicsinda csúcs.
Részleteket a 0368/418.901. telefonszámon tudhatjuk meg.
Rossz idő esetén a táborozást elhalasszuk.
A múlt héten szervezett három túrával kapcsolatban:
Az augusztus 29-én, a túrán kissé módosítottunk, mivel értesültünk, hogy Málnásfürdő és Barót között az út minősége rossz.
A túra Olaszteleknél kezdődött, majd a Kormos-patak völgyében folytattuk tovább a Kuvaszó-patak torkolatáig.
Olaszteleken a Dániel kastélyt látogattuk meg.
Erdőfüle, a kpjafák hazája. A református templomot és a templom mögötti kopjafás temetőt látogattuk meg, valamint a központban levő turulmadaras emlékművet. Utunkat a Kormos-patak völgyében folytattuk, majd a Kuvaszó-patak völgyében levő vízesést kerestük meg. Sajnos a szárazság miatt a “vízfüggönyt” nem láthattuk. Viszont mésztufás kis vízesés csodálatos látványt nyújtott.
Száldoboson borvízzel megrakodva jöttünk haza.
Fényképek:
Szeptember 2-án, szerdán, az új erdőkitermelő úton túráztunk a Tömös-völgyében.
Kb. 4-5 km. jártunk be, egészen a Várna-völgyéig. A Várna-völgyében az erdei háznál fejeztük be a túrát.
Fényképek:
Szeptember 5-én, Apáca – Kőlik-barlang. Ez a túra volt a legszebb.
A kőbányától a Nagykőpatak völgyében indultunk el erdőkitermelő úton. Miután balra feltértünk a Nagykőpatak forrás vidékére, itt egy mesebeli erdő várt ránk. A pataknak több érdekes forrásból a víz, egyszerűen a földből jön elő. Gyönyörű bükkfa erdő, függőkertek, és ami a legszebb, mindenfelé bizarr alakú mésztufa sziklákat lehet látni. A barlangot innen 10 percre lehet megtalálni a persányi gerincnek keletnek néző oldalában. Sajnálatos, hogy a tavalyi szélvihar itt is nagy pusztítást végzett, rengeteg fát döntött ki a szél. A forrástól tovább menve két sziklás hegyhátat, köztük egy nyerget találunk, a barlang a jobboldali sziklában találjuk meg, egy kis kimászó után. A barlangban nemcsak kövületeket, hanem medve lábnyomokat, pókokat, lepkéket is találtunk.
A barlangot 1974-ben tárták fel és ekkor nevezték el barlangot a falú nagy szülöttjének a nevéről Apácai Csere János – barlangnak. Kövületekben ( őskorallok, kagylók, csigák ) gazdag mezozoos mészkövekben alakult ki, amit jól lehet látni a barlang falán. Kisgyögy Zoltán geológus felmérése szerint a barlang összhossza kb. 100 m.
Fényképek:
Megemlékezések:
Széchenyi István. 1791. 09. 21.
Születésének 224-ik évfordulójára.
Ifj. Halász Gyula, BRASSAI. 1899. 09. 9
Születésének 116-ik évfordulójára.
Halász Gyula, a hajdani BTE elnöke 1871. 09. 11.
Születésének 144-ik évfordulójára.
Székely Géza, a hajdani BTE turista titkára 1987. 09. 14.
Elhunytának 28-ik évfordulójára.
Erzsébet Királynő, SISSI 1898. 09. 10.
Elhunytának 117.-ik évfordulójára.